Délmagyar logó

2019. 06. 17. hétfő - Laura, Alida 20°C | 28°C Még több cikk.

Első alkalommal rendezték meg a Homokhátság Kört - Futóversennyel melegített a kerékpártúrára Gergő

A legidősebb és a legfiatalabb indulót is megtaláltuk vasárnap a 70 kilométeres I. Homokhátság Kör kerékpártúrán.
Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg vasárnap a Homokhátság Kör kerékpártúrát. Börcsök Zoltán, az egyik ötletgazda, a Homokháti Bringaklub alapítója elmondta, barátjával és kollégájával, a zákányszéki könyvtár vezetőjével, Paraginé Tóth Edinával már évek óta rendszeresen tekerik körbe a Balatont, és egy ahhoz hasonló túrát szerettek volna helyben szervezni. A reggeli start előtt 18 településről több mint százan gyülekeztek az üllési Szabadság téren, aminek a szervezők nagyon örültek.
Üllésről rajtolt az I. Homokhátsági körtúra. Fotó: Karnok Csaba - GALÉRIA
Sokan érkeztek a Vajdaságból, köztük a mezőny legidősebb indulója, az 1944-ben született palicsi Cvijin József.
– 76 évesen mit akarnék még versenyezni. Ez már csak hobbi – mondta József, aki 1962 és 1970 között versenyszerűen kerékpározott a szabadkai Spartacusban. Kerékpárja se mai darab: sokan megcsodálták az 50 éves kétkerekűt.

A 13 éves Szalai Kevin Zákányszékről indult el a versenyre, de Bordányban már hívnia kellett a szerelőkocsit, amit édesapja, Péter vezetett. Ő gyorsan segített megjavítani a hátsó kereket, így Kevin barátaival nekivághatott a 70 kilométeres túrának.

Az I. Homokhátság Kör legfiatalabb résztvevője, a tízéves Székács Gergő Üllésről érkezett szüleivel és bátyjával, a 14 éves Árpáddal. Gergő alaposan felkészült. Mint édesapja mondta, szombaton szalonnát vacsoráztak, vasárnap reggel pedig nutellás kenyeret reggeliztek. Bemelegítésképp a szombati algyői futófesztiválon is elindultak.

A túrázók körülbelül 70 kilométert tettek meg az Üllés–Ruzsa–Pusztamérges–Öttömös– Ásotthalom–Mórahalom–Zákányszék–Bordány–Üllés útvonalon. A szintidő 6 óra volt. Akik szintidőn belül visszaértek Üllésre, sorsoláson vettek részt. A fődíjat, egy felső középkategóriás okostelefont, az üllési Péter Mihály vihette haza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Belehalt sérüléseibe a bordányi motorversenyen megsérült négygyermekes mórahalmi férfi - Szemtanúkat keres a rendőrség

Bordányban hétvégén rendezett extrém enduro kupán sérült meg egy férfi súlyosan. Később a kórházban… Tovább olvasom