Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Helyi értékeket örökítettek meg

Helyi értékeket örökítettek meg
Április végéig tekinthető meg a Mini Hungary Parkban a mórahalmi települési értéktárban szereplő dolgokat megörökítő fotókból készült kiállítás.
Március 15-én nyílt meg a Szépkör Környezetvédelmi és Városszépészeti Egyesület által kiírt „ÉrtékTárulj!" fotópályázat képeiből összeállított kiállítás a Mini Hungary Parkban. Kovács Ildikó szervező elmondta, 13-an pályáztak 63 képpel, 3 kategóriában: junior (16 év alatt), ifjúsági (17 és 25 év között), illetve felnőtt (25 év fölött).

A pályaműveket Németh György fotóművész, az MTI egykori megyei fotóriportere három társával zsűrizte. A kiállításon végül több mint 50, a Mórahalmi Települési Értéktár elemeiről készült pályaművet állítottak ki, amelyek három kategóriában versenyeztek. A junior kategória győztese, Csiszár Csanád Négynegyvennyolc című képéről azt mondta, osztálykiránduláson készült a Nagyszéksósi Bivalyrezervátumnál.

– Egyik reggel, míg a többiek aludtak, felkeltem napfelkelte előtt, ekkor készült.
 

Az ifjúsági kategória első helyezettje, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium diákja, Volford Tibor öt éve fotózik. A kíváncsiskodó című, bivalyt ábrázoló képe egy téli napon készült szintén a rezervátumban. – Elég nehéz volt kivárni a pillanatot, mert a hideg miatt nem nagyon akartak előjönni az állatok. Húsz percet álldogáltam ott, de nem ez volt az első alkalom, hogy kimentem, és próbáltam róluk képet készíteni.

Negyedik alkalommal sikerült a kép – mesélt a győztes fotó elkészítéséről a 16 éves diák. A fiatalok mindketten kiemelték, hogy a mórahalmi általános iskolában Balogh Zoltán fotószakkörén sajátították el az alapokat, és mint fogalmaztak, ő vezette be őket a fotózás rejtelmeibe.

A felnőtt kategória győztes képét Honti Viktor készítette, aki Szimmetria című felvételével a fődíjat is elhozta. Az első díjat kiérdemelt kép különlegessége, hogy ellenfényben készült. – Az a lényege, hogy megcsillan a vízen a fény, az rajzolja ki ezeket a fényköröket, a fénysáv is azért látható a madár körül – magyarázta a fotós.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gránátot hatástalanítottak az ásotthalmi határátkelőnél

Gránátot hatástalanítottak az ásotthalmi határátkelőnél
Technikai okok miatt szünetel az ellenőrzés az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen - írtuk: nem… Tovább olvasom