Kistelek

2022.12.07. 21:45

Mária Terézia szobra, a falfirka és Kistelek

Imre Péter

Mária Terézia és az Edda-falfirka a polgármesteri hivatalnál. Fotó: Imre Péter

Kisteleken sétáltam a napokban, a város Facebook-oldalán bemutatott graffitiket, vagyis falfirkákat kerestem a buszpályaudvarnál és a polgármesteri hivatalnál. A fényképek alapján nem volt nehéz megtalálni: két 67-es szám virított a pályaudvarnál, a hivatalnál pedig Mária Terézia császár- és királynő mellszobra mögött az Edda-felirat. Ami valószínűleg nem arról árulkodik, hogy az uralkodónő a miskolci banda rajongója, és az is talány, hogy az alkotó miért éppen ott kö­­zölte, melyik zenekar a kedvence. Igaz, alig egy hónapja volt koncertje Szegeden.Gyaníthatóan nem sok ma­­gyar településen állítottak emléket Mária Teréziának. Kisteleken viszont nagyon tisztelik, ezért avatták fel születésének 300. évfordulóján mellszobrát a polgármesteri hivatal épülete előtt. A település ugyanis a létezését köszönheti neki, mert ő rendelte el Kistelek létrejöttét, a környező szegedi pusztákból a betelepítést 1776-ban. 
A falfirkának azért köszönhetünk is valamit. Szegediként tudom, olyan szépségeket nem veszek észre, amelyekre a turisták rácsodálkoznak. Gondolom, így vannak ezzel a kistelekiek is. A graffiti viszont ráirányította a figyelmet a szoborra, hiszen amikor megállnak bosszankod­­ni – jogosan! –, újra észreveszik alapítójuk szobrát is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!