ez környezetvédelem?

2020.01.23. 15:28

Képmutatásból jelesre vizsgázott a klímavédő Leonardo DiCaprio

Mint ahogy azok a résztvevők is, akik a „Felelősség a fenntartható világért” címmel Davosban megrendezett fórumra magánrepülővel érkeztek.

UN Climate Change

Forrás: AFP/Anadolu Agency

Fotó: Bilgin Sasmaz

Több száz magánrepülő Zürichbe és Davosba érkezéséről számolt be a napokban a világsajtó, de a fotókon látható privát gépek száma meg sem közelíti azt a repülőgép-forgalmat, amelyet a klímavédelem jegyében megrendezett davosi Világgazdasági Fórum résztvevői generáltak – írja cikkében a V4NA Hírügynökség. A magánrepülő-járatok lefoglalásában segítő privatfly.com internetes portál szerint a világelit davosi tanácskozása idején a szokásos forgalomhoz képest 1500-zal több járat közlekedik Zürichből és Davosból, ami nagyjából duplája a mindennapokon megszokott forgalomnak. A portál azt is levezeti, hogy míg egy kereskedelmi repülőjárat egy átlagos 3 órás út során a fedélzetén szállított utasokat számolva fejenként 118 kilogrammnyi szén-dioxidot bocsát ki a levegőbe, addig egy jelentősen alacsonyabb utasszámmal repülő magángépnél ez az arány fejenként eléri a 6030 kilogrammot ugyanilyen hosszúságú úton. Vagyis, ha a davosi világgazdasági fórum 3000 meghívottjának mindegyik „csupán” 3 órát repül magángépen a klímakonferenciára, akkor a környezetvédelem jegyében – meglehetősen képmutató módon – összesen több mint 18 millió kilogrammnyi szén-dioxiddal terhelik a Föld légkörét. Ha a világelit tagjai mindannyian kereskedelmi járatokkal utaznának Svájcba, akkor a fórumon akár 76 ezer ember is részt vehetne, akkor sem terhelnék annyira a környezetet, mint a magánrepülőkkel.

Ugyanezt a képmutatást már többször számon kérték a klímavédelemről gyakorta szónokló hollywoodi sztáron, Leonardo DiCaprio-n is. A klímaváltozást saját alapítványa lobogójára tűző DiCaprio 2016-ban két nap alatt 13000 kilométert repült, hogy a Cannes-i Filmfesztiválról New Yorkba utazzon, hogy átvegyen egy környezetvédelmi díjat és mivel másnap Cannes-ban szervezett gyűjtést klímavédelemi célokra, azonnal vissza is repült Franciaországba a magángéppel.

Ugyancsak nehéz volt magyarázatot találni arra is, hogy a Google tavaly júliusban Szicíliában megrendezett klímakonferenciájára Katy Perry énekesnő, Orlando Bloom színész, Barack Obama volt amerikai demokrata elnök, vagy Harry (volt) sussex-i herceg mellett DiCaprio is magángéppel érkezett. Az olasz sziget repülőterén 114 magángépet számoltak össze a rendezvény idején a helyi sajtó munkatársai. Az eseményt követően a közösségi oldalakon is több ezer támadó megjegyzés érte a rendezvény résztevevőit és szervezőit, akiket vélhetően joggal neveztek már akkor is képmutatónak, de volt aki csak egészen naivan megkérdezte: vajon „a Google-nél nem hallottak még a videókonferencia lehetőségéről?”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!