felháborodás

2020.10.26. 11:45

Nem veszi fel a telefont, e-mailre sem válaszol Harry herceg

Teljesen hátat fordított a seregnek.

Fotós: AFP

A 36 éves Harry herceg egészen márciusig viselte a brit királyi haditengerészet tiszteletbeli tengernagyának rangját, de a Megxit után erről a többi katonai címével együtt lemondott. Az előkelő pozíciót nem töltették be mással annak reményében, hogy Harry meggondolja magát, és mégis ellátja majd a tisztséggel kapcsolatos feladatokat, ahogy azt nagyapja, Fülöp herceg tette kö­zel 65 éven keresztül – írja a Bors.

Erre azonban egyre ki­sebb az esély, hiszen Harry feleségével, Meghan Markle-lel nemrég a kaliforniai Santa Barbarában vásároltak maguknak otthont 14,7 millió dollárért, azaz több mint 4,5 milliárd forintért, hogy ott neveljék fel egyéves kisfiukat, Ar­chie-t. Úgy tű­nik, a hercegnek esze ágában sincs visszatérni az Egyesült Királyságba.

A Daily Mail értesülései szerint a haditengerészet már többször próbálta őt elérni elérni telefonon és e-mailben. Harry ráadásul Lord Richard Dannatt nyugalmazott tábornok, a brit fegyveres erők egykori vezérkari főnökének kézzel írt levelére sem válaszolt.

Ezzel sokakat magára haragított a brit hadseregben, többek között Julian Thompson vezérőrnagyot is, aki az 1982-es Falkland-szigeteki háborúban harcolt.

Nem akarom kioktatni a herceget, de komolyabban kellene vennie a munkáját. Nem lehet olyat csinálni, hogy „hát, én vagyok a tengernagy, de Los Angelesben élek, és be se dugom az orrom Angliába.” Ilyet egyszerűen nem lehet. Az lenne a feladata, hogy megjelenjen hivatalos eseményeken, akárcsak a nagyapja tette

– fakadt ki a ve­zérőrnagy a lapnak.

Borítókép: Harry herceg 2013-ban az ausztráliai Sydneyben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!