megdöbbentő részletek

2021.09.27. 06:04

Ha elmondom, hogy ufót láttam, kirúgnak – állítja a pilóta

Sokkal több azonosítatlan repülő tárgyat észlelnek a pilóták, mint hinnénk, csak nem beszélhetnek róla nyíltan.

Veszélyes lehet a kíváncsiság

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ufó, azaz azonosítatlan repülő tárgy. Ez az a kifejezés, amit úgy kerülnek a pilóták – vezessenek akár utasszállítót, akár vadászgépet – mint vegán a kolbászfesztivált. A Daily Star több pilóta névtelen beszámolója alapján azt írja: noha a légi közlekedésben részt vevők százával találkoznak ilyen jelenségekkel, nem használják, nem használhatják az ufó kifejezést – írja a Bors.

Ha valami ilyesmibe futnak bele, a „beazonosítatlan légi forgalom” vagy a „légi jelenség” szófordulatokat preferálják.

– Ha azt mondod, ufó, vagy őrültnek hisznek, vagy részegnek, vagy drogosnak – magyarázza az egyik pilóta.

– Sok pilóta, magamat is beleértve találkozott már ufókkal az évtizedek alatt, még az internet előtt

– teszi hozzá egy másik.

Amiben megegyeznek a beszámolók: az, aki ufót emleget, az állásával játszik, így érthető, ha kerülő kifejezéseket használnak, bármit is lássanak.

A dolog azért is különös, mert nem minden földönkívüli, ami ufó, hiszen (mint a neve is mutatja) csupán azonosítatlan repülő tárgyról van szó, ami mostanában nagyon sűrűn drónt jelent. Ennek ellenére a légügyi vezetők olyan E.T.-parában élnek – meséli egy másik pilóta –, hogy egy kollégáját csak azért tanácsadásra küldték, mert ufót emlegetett.

Címkék#UFO

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!