Jelentős eltérések

2022.01.10. 07:09

Lemaradt a kilábalásban az unió

Az unió gyengélkedését jelzi, hogy Kína és az Egyesült Államok is gyorsabban tudta rendezni a sorait a válság idején, mint a tagállamok közössége. Az EU-ban egyébként pont Magyarország volt a kevesek egyike, ahol a többséghez képest a gazdaság teljesítményének korábban sikerült meghaladnia a járvány előtti szintet.

Komoly kihívás elé állították a világ országait a koronavírus következményei, ám a kilábalás nem mindenhol ment egyformán. A gazdasági teljesítmény Kínában egy, az Egyesült Államokban három, az Európai Unióban öt negyedéven keresztül csökkent a járvány miatt - írja a Magyar Nemzet.

Tavaly az első három negyedévben a korlátozások már kevésbé fogták vissza a gazdasági teljesítményt, mint a járvány kitörésekor, a termelési és az ellátási láncok azonban még akadoztak. Emellett az energia- és a nyersanyagárak jelentős drágulása is kihívást jelentett, amit részben a gazdasági visszaesés után felpörgő kereslet, részben a kínálati oldalon jelentkező problémák (például az időjárás miatti termeléskiesés) okoztak – emlékeztetett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összefoglalója. Az áremelkedés elsősorban az energiatermelő és a nagy energiaigényű ágazatokat érintette, de közvetve más termékek árába is beépült. Az inflációt a gazdaság élénkítésére fókuszáló és jellemzően magas hiánnyal tervezett állami költségvetések is gyorsították. Mindez a monetáris döntésekre is hatással volt, de a vezető jegybankok továbbra is ­alapvetően laza pénzügyi és hitelpolitikát folytattak abban az időszakban.

A KSH felhívta a figyelmet arra, hogy a világgazdaság meghatározó szereplői közül a pandémia kiindulópontjának számító Kínában csupán 2020 első negyedévében csökkent a gazdaság teljesítménye, ezt ­követően újból növekedési pályára állt.

Az ­ázsiai ország bruttó hazai terméke (GDP) 2021. I–III. negyedévében 9,8 százalékkal nagyobb volt, mint a korábbi év azonos időszakában. A növekedéshez lényegé­ben a gazdaság mindegyik területe hozzájárult.

A világgazdaság másik nagy centrumában, az Egyesült Államokban az első három negyedév átlagát tekintve 5,7 százalékkal nőtt a GDP volumene, és ott is meghaladta a járványt megelőző, 2019. I–III. negyedévi szintet. A háztartások fogyasztása és a bruttó állóeszköz-felhalmozás is számottevően emelkedett. Részben ezek importigénye miatt a behozatal dinamikusan bővült, az export viszont csak a második negyedévtől élénkült, így a külkereskedelem egyenlege visszafogta az amerikai gazdaság teljesítményét.

Az Európai Unióban a járvány ­miatti gazdasági visszaesés nagyobb volt és tovább tartott, mint Kínában vagy az Egyesült Államokban.

A KSH összegzésében olvasható, hogy az uniós GDP volumene 2021 I–III. negyedévben 5,3 százalékkal ugyan nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál, de a két évvel azelőttitől még 1,8 százalékkal elmaradt.

A 2020. I–III. negyedévihez képest mindegyik tagállamban nőtt a gazdaság teljesítménye, és többségükben már a 2019-es év azonos időszakban mért számokat is meghaladta. A legnagyobb uniós nemzetgazdaságokban azonban még nem érte el a GDP volumene a pandémia előtti szintet: Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban különösen nagy visszaesést okozott a járvány kitörése, az akkor kevésbé csökkenő német gazdaságban pedig a kilábalás akadozik.

Németország GDP-jét 2021 első kilenc hónapjában többek között az autóipar globális csiphiánya is visszafogta, és részben ez okozta azt is, hogy a járműgyártásra leginkább támaszkodó visegrádi országok (V4) közül Szlovákia és Csehország gazdasági teljesítménye sem érte még el a járvány előtti szintet a vizsgált időszakban. A magyar ezzel szemben a járvány előtti szintet is meghaladta.

A legtöbb uniós tagállamhoz hasonlóan hazánkban is 2021 második negyedévében ért véget a gazdasági visszaesés. A növekedés a harmadik negyedévben folytatódott, így az I–III. negyedévben az egy évvel korábbinál összességében 7,1, a két évvel korábbinál 1,4 százalékkal nagyobb volt a gazdaság teljesítménye. Ez utóbbi szám azt jelzi, hogy viszonylag gyorsan lábalt ki Magyarország a válságból. A KSH számaiból kiderül, hogy a növekedéshez a gazdaság csaknem mindegyik területe hozzájárult, sok ágazat teljesítménye a járvány előtti szintet is felülmúlta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!