változott az arány

2020.06.16. 11:15

A zárt kapus meccseken sikeresebbek a vendégcsapatok

A német és az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban is sikeresebbek és eredményesebbek lettek a vendégcsapatok, amióta a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik a mérkőzéseket – derült ki az amerikai Gracenote adatszolgáltató elemzéséből.

Ausztriában a nézők nélkül megrendezett eddigi

24 bajnoki találkozóból mindössze hatot tudott megnyerni a hazai együttes,

az összecsapások több mint felén, 13 meccsen az idegenben szereplő gárda győzött. Az előző idényben az összes első osztályú mérkőzésen – beleértve az európai kupaszereplésért rendezett rájátszást is – 79 hazai siker mellett 70 vendéggyőzelem született. A koronavírus-járvány kitörése és az osztrák pontvadászat mostani szezonjának félbeszakítása előtt – még nézőkkel a lelátókon – szintén a vendégként játszó csapatok voltak sikeresebbek, de kisebb volt a különbség, 52 vendégsiker mellett 47 hazai győzelem született.

A német Bundesligában még inkább érzékelhető a közönség hiánya, a járvány miatt elrendelt kényszerszünet előtt lejátszott 223 mérkőzésből ugyanis 43 százalék az otthon játszó csapat sikerével végződött, ugyanakkor a bajnokság újraindítása óta lejátszott 56 meccsen ez az arány már csak 21 százalék. Ezeken a találkozókon

12 hazai győzelem, 28 döntetlen és 16 vendégsiker a mérleg.

A Gracenote közlése szerint 56 mérkőzést alapul véve hasonló arány a Bundesliga 1963 óta íródó történetében csupán egyszer, 2009 decemberében fordult elő.

A nézők hiánya a gólszerzésre is hatással van, a saját stadionjukban pályára lépő csapatok a közönség támogatása nélkül meccsenként 1,23 találatot szereznek a korábbi 1,74-es átlagértékkel szemben.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában