Tour de France

2020.09.22. 18:11

Nyomozás indult doppinggyanú miatt

A rendőrség őrizetbe vett egy orvost és egy fizioterapeutát, őket kihallgatják.

A marseille-i hatóságok nyomozást indítottak doppinggyanú miatt a vasárnap véget ért Tour de France országúti kerékpáros körversennyel összefüggésben, miután átkutatták többek között a 2014-ben Giro d'Italia-, 2016-ban pedig Vuelta a Espana-győztes Nairo Quintana szállodai szobáját.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál szerint Dominique Laurens marseille-i államügyész megerősítette, hogy zajlik a nyomozás, amelynek elindítását a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is üdvözölte.

Laurens azt mondta, a hotelszobákban „számos egészségügyi terméket, köztük gyógyszereket is felfedeztek, valamint olyan eljárásra utaló nyomokat, amely akár doppingtevékenység is lehet.”

A Le Parisien című napilap értesülései szerint a rendőrség őrizetbe vett egy orvost és egy fizioterapeutát, őket kihallgatják.

A szállodai szobákat, köztük Quintanaét múlt szerdán kutatták át, és állítólag sóoldatot, valamint injekciózáshoz szükséges felszereléseket is találtak.

A Touron korábban kétszer is második, most 17. helyezett kolumbiai Quintana, illetve testvére, Dayer, valamint honfitársuk, Winner Anacona mindannyian az Arkea-Samsic csapat versenyzői, és a hatóságok a kutatás során mindhárom sportoló szállását felkeresték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!