röplabda

2021.02.26. 13:32

Kijelölték a férfi röplabda Eb helyszíneit

Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) pénteken bejelentette az idei férfi kontinensviadal pontos időpontját és a négy házigazda ország rendező városait.

A CEV közlése szerint a tornára

szeptember 1. és 19. között kerül sor,

a csoportmérkőzéseket Tamperében, Tallinnban, Krakkóban és Ostravában játsszák, a nyolcad- és negyeddöntőket a csehországi helyszín mellett Gdanskban rendezik, míg az elődöntőket és az éremcsatározásokat egy másik lengyel városban, Katowicében tartják.

A 24 válogatottat felvonultató Eb-n négy hatcsapatos csoportban küzdenek majd a résztvevők, mindegyikből az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

A magyar nemzeti együttes május 7. és 9., illetve 14. és 16. között játssza Eb-selejtezőit.

Előbb hazai pályán, majd Portugáliában lép pályára Koch Róbert csapata a második torna házigazdája mellett a fehéroroszok és a norvégok ellen. Minden csapat minden helyszínen mindenkivel játszik, a hét kvartettből a csoportelsők mellett az öt legjobb második jut ki a tornára.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában