vizsgálat

2021.07.13. 19:56

Az UEFA fegyelmi eljárást indított az angol szurkolók botrányos viselkedése miatt

Az angol drukkerek a foci-Eb döntője előtt összecsaptak a rendfenntartókkal, a rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden fegyelmi eljárást indított az angol szövetség (FA) ellen a vasárnap Londonban rendezett Európa-bajnoki döntőn történtekkel kapcsolatban – írja az Origo.

Az UEFA bejelentése szerint külön eljárásban vizsgálják, ami az angol-olasz mérkőzés előtt a Wembley Stadionon kívül, illetve azt, ami a finálé alatt a lelátókon történt.

A kezdést megelőzően a jeggyel nem rendelkező angol szurkolók egymással és a rendfenntartókkal is összecsaptak a stadionon kívül, majd áttörték a biztonsági kordonokat, és legalább százan benyomultak a lelátóra. A rendőrök közül 19-en megsérültek, és az eset kapcsán 49 embert vettek őrizetbe.

A meccs előtt a hazai drukkerek füttyszóval és bekiabálásokkal zavarták meg az olasz himnuszt, majd tárgyakat dobáltak a pályára, meggyújtottak egy pirotechnikai eszközt, egy személy pedig a pályára futott a találkozó alatt.

A történtekkel az UEFA ellenőrző, etikai és fegyelmi testülete (CEDB) foglalkozik.

Az Európa-bajnoki döntőben a rendes játékidő 1-1-es döntetlenre végződött, a hosszabbításban nem született gólt, a tizenegyespárbajt pedig az olaszok nyerték, akik így 1968 után lettek ismét a kontinens legjobbjai.

A múlt héten az FA-t 30 ezer euróra büntették, mert a Dánia elleni elődöntőben a drukkerek ugyancsak megzavarták az ellenfél himnuszát, pirotechnikai eszközöket használtak, és többször is lézerfénnyel zavarták a dán kapus Kasper Schmeichelt.

A magyar szövetséget pénteken 100 ezer euróra és három zárt kapus mérkőzésre – az egyiket felfüggesztve – büntette az UEFA a szurkolók diszkriminatív megnyilvánulásai miatt.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában