Maraton

2022.02.24. 17:14

Ismét ötvenezer futót várnak New Yorkban

Ismét ötvenezer résztvevővel tervezik megrendezni a világjárvány miatt 2020-ban elmaradt, tavaly pedig csökkentett rajtolóval megtartott New York Marathont.

A november 6-án sorra kerülő viadal szervezői csütörtökön jelentették be elképzelésüket.

A pandémia előtt, három éve, világcsúcsot jelentő 53 627 futó teljesítette a távot, a 2020-as kihagyás után tavaly az 50. kiírásban 25 010-en vettek részt, mindannyian beoltva vagy 48 órán belüli negatív koronavírusteszttel. A szurkolóknak kötelező volt betartaniuk a távolságtartási szabályokat.

A szervezők bíznak abban, hogy az idei maratonnal visszatérhetnek a megszokott formához, azzal a megkötéssel, hogy a részvételhez teljes védettségre lesz szükség.

Minden évben érkeznek futók a világ minden tájáról New Yorkba, mivel nincs jobb verseny a miénknél. Büszkén jelentjük be, hogy idén teljes kapacitással térünk vissza

– fogalmazott Eric Adams, New York polgármestere, aki úgy fogalmazott: a maraton megrendezése a város „kérlelhetetlen szellemiségének és elszántságának” legerősebb bizonyítéka.

A nevezést márciusban nyitják meg. Azok, akik a 2020-as viadalra jelentkeztek, korábban lehetőséget kaptak arra, hogy 2021-ben, idén vagy jövőre induljanak pótlólag.

Borítókép: Versenyzők a Verrazano-Narrows hídon a New York-i maraton rajtja után 2016. november 6-án. Fotó: MTI/EPA/Alba Vigaray

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában