2008.08.11. 13:52
Hat magyar sportolót ellenőriztek
Olimpia 2008 Peking - Hat magyar olimpikonnál jelentkeztek a doppingellenőrök vasárnap Pekingben. A magyar delegáció első pekingi érmesét, Cseh Lászlót már másodszor ellenőrizték.
Pars Krisztián kalapácsvetőt, Máté Gábor és Fazekas Róbert diszkoszvetőket, Böczögő Dorina tornásznőt, Kiss Gergely vízilabdázót és a 400 m vegyesen ezüstérmes úszót, Cseh Lászlót invitálták a doppinglaborba.
A magyar delegáció első pekingi érmesét pekingi tartózkodása alatt már másodszor ellenőrizték, ami nem meglepő, hiszen korábbi bejelentés szerint a játékok bezárásáig összesen 4500 vizsgálatot fognak elvégezni. Minden versenyszámban a dobogósokat, valamint egy kisorsolt versenyzőt ellenőriznek.
Tállay András főorvos azt is elmondta, hogy az olimpiai faluban tartózkodó csapat tagjai közül csak néhányan panaszkodnak kisebb meghűlésre, elsősorban a légkondicionáló túlzott használata miatt.
A kalapácsvető Pars Krisztiánt is felkeresték a doppingellenőrök
Az egyedüli komolyabb sérült, illetve beteg Hatos Gábor szabadfogású birkózó. Korábbi fülsérülését, amely elfertőződött, megfelelő kezelésben részesítették, és a laboratóriumi vizsgálat eredménye alapján határoznak arról, hogy mikor folytathat teljes értékű edzéseket.
A 74 kg-os birkózók versenye augusztus 20-án kezdődik.