2008.08.19. 19:30
Összefoglaló: A kajak-kenusokra nem lehet panasz
Olimpia 2008 Peking - A magyar női kézilabda-válogatott Románia legyőzésével bejutott a pekingi olimpia elődöntőjébe. Minden magyar kajak-kenus egység továbbjutott az 500 méteres előfutamokból, hárman a döntőbe kvalifikálták magukat.
Bejutott a pekingi olimpia elődöntőjébe a magyar női kézilabda-válogatott, miután a legjobb nyolc között 34-30-ra legyőzte Románia legjobbjait. Hajdu János tanítványai remekül játszottak az előzetesen esélyesebbnek tartott románok ellen. A csütörtöki elődöntőben Oroszorszáággal találkozik a magyar együttes.
Mind a hat magyar kajak-kenus egység továbbjutott az 500 méteres előfutamokból, hárman egyenesen a döntőbe kerültek. A női kajak egyeseknél Kovács Katalin magabiztosan nyerte meg előfutamát, így ő már a fináléra készülhet. Kovács Katalin párosban is érdekelt volt kedden, és Janics Natasa oldalán kiharcolta a döntőbe jutást. A férfi kajak-ketteseknél a Kammerer Zoltán - Kucsera Gábor párosnak sikerült egyből a fináléba kerülni. A többieknek: Vajda Attilának (C-1), Vereckei Ákosnak (K-1) és a Sáfrán testvéreknek - Mihálynak és Mátyásnak - (C-2) a középdöntőben kell kiharcolniuk a fináléba jutást.
Kovács Katalin és Janics Natasa döntős párosban
Fazekas Róbert a nyolcadik helyen végzett a férfi diszkoszvetők mezőnyében. A magyar klasszis kis szerencsével jutott a legjobb nyolc közé, hiszen legjobb dobása (63.43 méter) csak 1 centiméterrel előzte meg a spanyol Mario Pestano legjobb teljesítményét. Az utolsó három dobásnál már nem tudott javítani Fazekas Róbert, így végül a nyolcadik lett.
Nem jutott be a pekingi olimpia fináléjába a magyar női vízilabda-válogatott, mivel a kedd délutáni elődöntőben 8-7-re kikapott Hollandia legjobbjaitól. Godova Gábor tanítványai a bronzéremért az amerikaiak ellen vereséget szenvedő ausztrálokkal mérkőzhetnek meg csütörtökön.
Kiesett Lovas Petra asztaliteniszező a pekingi olimpia női egyes első fordulójában. A magyar indulót 4:2-re győzte le a szlovák Eva Odorová. Lovas Petra 3:0-s hátrányból felzárkózott 3:2-re, de egyenlítenie már nem sikerült. A kategória másik két magyar indulója - Póta Georgina és Tóth Krisztina - a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelmekbe.
Jakab János továbbjutott a férfi egyes asztalitenisz második fordulójába. A magyar sportoló Patrick Chila ellen nyert 4:3-ra, noha a francia 3:0-ra vezetett. A második fordulóban a német Christian Süss lesz Jakab ellenfele, szerdán.
Jakab János továbbjutott a férfi egyes asztalitenisz második fordulójába
Szellő Imre kikapott, és elbúcsúzott az olimpiától - pontozással, 10:2-re győzte le a brit Tony Jeffries a 81 kilogrammos ökölvívók negyeddöntőjében, Pekingben. Ezzel biztossá vált, hogy a magyar ökölvívás érem nélkül zárja az olimpiát, mivel a másik négy induló - Káté Gyula, Varga Miklós, Bedák Pál és Kalucza Norbert - már az első mérkőzésén vereséget szenvedett.
A magyar szörfösök számára a 10. futammal véget ért a pekingi olimpia. A férfiaknál Gádorfalvi Áron a 19. helyen zárt, pedig az utolsó etapon a 13. helyen ért célba. A nőknél Detre Diána összetettben a 22. pozíciót szerezte meg, ő a keddi futamban a 19. helyen végzett. A legjobb tíz versenyző szerdán küzd meg az érmekért.
A brit Paul Goodison nyerte meg a laser hajóosztály versenyét a pekingi olimpián, miután a keddi versenynapon ő teljesített a legjobban. A második helyet a szlovén Vasilij Zbogar szerezte meg, míg a dobogó legalsó fokára az olasz Diego Romero állhatott fel. Berecz Zsombor nem szólt bele az érmekért folytatott harcba, a magyar versenyző a 29. helyen zárt.
Nem jutott be a női gerelyhajítás döntőjébe Szabó Nikolett, mivel a pekingi olimpia keddi játéknapján csak 57.15 métert dobott, amely mindössze a 12. helyre volt elég az "A" selejtezőcsoportban. Így - a másik csoport végeredményétől függetlenül - búcsúzott az ötkarikás játékoktól.
Nem jutott döntőbe Papp Krisztina a pekingi olimpia 5000 méteres síkfutás számában. A 25 éves versenyző 16:08.86 perc alatt teljesítette a távot és futamában 13., összesítésben 27. lett. A 32 fős mezőnyből tizenöten kvalifikálhatták magukat a döntőbe.
Kiss Dániel nem jutott a 110 méteres gátfutás elődöntőjébe Pekingben. Az olimpiai újonc magyar a második selejtezőkörben - 13.63 másodperces idejével - futamában az ötödik, összesítésben a 21. helyet szerezte meg, és ez nem volt elég, hogy bejusson az elődöntő tizenhatos mezőnyébe.
Rendkívül izgalmas befutó után a német Jan Frodeno nyerte a pekingi olimpia férfi triatlon versenyét. Az 1500 méter úszás, 40 kilométer kerékpározás és 9600 méter futás után még négyen haladtak együtt, végül a győztes az utolsó ötven méteren hajrázta le a kanadai Simon Whitfield-et. A bronzérmes az új-zélandi Bevan Docherty lett, míg a magyar Kuttor Csaba a 47. helyen végzett.
A német Jan Frodeno nyerte a férfi triatlon versenyt
A keddi vizsgálatok után az orvosok úgy határoztak: megengedik Horváth Viktor öttusázónak, hogy részt vegyen a pekingi olimpián. Az éremesélyesnek tartott Horváth Viktor dereka a múlt héten csípődött be a szöuli edzőtáborban.
Közben visszaérkezett Magyarországra az első nagyobb olimpiai küldöttség, az úszókkal, birkózókkal és vívókkal. A magyar csapat repülőgépe kedd hajnalban landolt Ferihegyen.