Rogge pozitívan értékeli az olimpiát

Olimpia 2008 Peking - Kifogástalan rendezés, nagyszerű versenyek – jellemezte vasárnap a pekingi olimpia záró sajtótájékoztatóján a játékokat Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

mti

Az olimpiai mozgalom első embere ugyanakkor nem volt hajlandó válaszolni az emberi jogok kínai helyzetére vonatkozó kérdésekre, mondván, hogy azok egyrészt nem tartoznak a NOB hatáskörébe, másrészt pedig "tiszteletben kell tartani a kínai törvényeket" és a NOB nem erőltethet rá változásokat egy szuverén államra.

Rogge mindazonáltal "szokatlannak" nevezte, hogy a kínai hatóságok elutasították mind a 77 kérelmet, amelyek Peking nyilvános parkjaiban tartandó tüntetésekre vonatkoztak. Megemlítette azonban, hogy a kínai szervek tájékoztatták: valamennyi ügyet "az érintettekkel egyetértésben" rendezték el.

A NOB elnöke hangsúlyozta: Kína, a Föld lakossága egyötödének otthona még soha nem nyílt ki ennyire a világ előtt. "Kína sokat tanult a világból, és a világ sokat tanult Kínából" – mondta.

Jacques Rogge számára a pekingi játékok két ikonja a nyolc aranyérmet szerző amerikai úszó Michael Phelps és a háromszoros olimpiai bajnok jamaicai vágtázó Usain Bolt volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!