Délmagyar logó

2019. 05. 24. péntek - Eszter, Eliza Még több cikk.

Paralimpia 2012 - Fellobbant a láng Londonban

Látványos és emlékezetes nyitóünnepség keretében fellobbant szerdán a XIV. paralimpia lángja Londonban - a magyar küldöttség élén az atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona haladt.

A több mint háromórás, éjszakába nyúló ceremónia - amelynek fő motívuma egy Miranda nevű mozgássérült kislány felcseperedése volt - az izomsorvadásban szenvedő Stephen Hawking brit elméleti fizikusnak, a világ egyik leghíresebb tudósának a színre lépésével, illetve egy jelképes "ősrobbanással" indult. Nem sokkal később megjelent az Olimpiai Stadionban II. Erzsébet királynő és Sir Philip Craven, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetője, s az idén gyémántjubileumát - trónra lépésének 60. évfordulóját - ünneplő uralkodó jelenlétében felvonták a brit lobogót.

Parádés műsorral kezdődött a londoni paralimpia. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

Ezt követte a seregszemlén részt vevő - és rekordot jelentő - 166 nemzet küldöttségének bevonulása, a 33 fős magyar csapat élén az értelmi sérült atléta ikerpár, Biacsi Bernadett és Ilona haladt, akik 1500 m-es síkfutásban lesznek érdekeltek. A piros-fehér-zöld zászlót Bernadett vitte, az előzetes tervekkel ellentétben ugyanis egyszerre nem tudták ketten tartani a rudat. Ami a magyar díszvendégeket illeti, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőtől szerdáig, míg Áder János köztársasági elnök jövő csütörtöktől szombatig látogat majd el a londoni paralimpiára.

Parádés műsorral kezdődött a londoni paralimpia. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A nyitóünnepség Hazatérés című fejezete arra utalt, hogy 1948-ban Angliából, pontosabban Stoke Mandeville-ből indult el a paralimpiai mozgalom, amikor az akkori olimpia alatt a fővárostól 50 km-re található település kórházában kerekesszékes versenyeket szerveztek a világháborús hadirokkantaknak. A paralimpia kabalafiguráját ezért hívják Mandeville-nek.

A szervezőbizottságot vezető Sebastian Coe és Sir Philip Craven - jeltolmács által is közvetített - beszédét követően II. Erzsébet hivatalosan is megnyitotta az eseményt, a műsor hátralévő fejezeteiben felbukkant még Sir Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-filmtrilógiából is ismert színész, valamint az elektronikus popzenét játszó Orbital duó is.

Parádés műsorral kezdődött a londoni paralimpia. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A jövő vasárnapig tartó játékok lángját Margaret Maughan gyújtotta meg, aki íjászként az első brit aranyérmet nyerte meg az első, 1960-ban rendezett paralimpián Rómában.

Parádés műsorral kezdődött a londoni paralimpia. Fotó: MTI/EPA/AP (galéria)

A 20 helyszínen és 20 sportágban zajló seregszemlén 503 éremosztásra kerül sor, a szervezők összesen 2,5 millió jegyet adtak el. A nyitóünnepségen megjelent mind a 3250 önkéntes, akik a világ minden részéről érkeztek, és koruk 10-től 80 évig terjed. Az önkéntesek - akik közül 68-an fogyatékkal élnek - a statisztikák szerint fejenként átlagosan 85 órát áldoztak fel idejükből azért, hogy ott legyenek a ceremónia próbáin. A 4200, fogyatékkal élő sportoló által lakott olimpiai falut a szervezők mindössze öt nap alatt alakították át paralimpiai faluvá.

Olvasóink írták

  • 9. tozso 2012. augusztus 31. 21:28
    „Mindez nagyon jó, hogy van egy világeseményük a fogyatékos sportolóknak, azonban az évtizedek alatt ezt is sikerült a pénzzel elrontani, aminek a következménye lett, hogy sajnos doppingellenőrzéseket kell már itt is tartani és a sportolók ép ember számára elképzelhetetlen módszerekkel is próbálják kihozni magukból a maximumot.”
  • 8. mrszurke 2012. augusztus 30. 23:46
    „Egy Szegedi lány vitte a Szlovénok ernyőjét :-))”
  • 7. akyra 2012. augusztus 30. 23:20
    „Az értelmi fogyatékkal élők 20 év után kerülhettek vissza a paralimpiára, s így juthat ki Londonba az enyhe értelmi fogyatékos Biacsi Bernadett és Ilona is. A 27 éves lányok életük első ötkarikás játékára készülnek, ám nem is akárhogyan. Lehet tűző napsütés, vagy zuhogó eső, a lányok csak futnak és futnak. Ha tehetik, együtt versenyeznek, de soha nem egymás ellen.”
  • 6. macs 2012. augusztus 30. 21:04
    „Észrevettétek, milyen nagy létszámú csapatok vonultak fel?”
  • 5. Egyolvasó 2012. augusztus 30. 19:58
    „Minden tiszteletem és elismerésem az övék, ők azok akik igen keményen megdolgoznak egy-egy sikerért.
    Remélem a érmek utáni javadalmazás is olyan lesz mint az egészséges olimpikonoké.
    Sok sikert és még több érmet kívánok nekik.”
  • 4. herkepille 2012. augusztus 30. 17:41
    „Bocsi elolvastam figyelmesebben a cikket.”
  • 3. herkepille 2012. augusztus 30. 17:40
    „Valaki tudja hogy az említett ikerpárnak mi a fogyatéka?
    (tényleg nem rosszból kérdem. csak szoktam őket látni néha néha összefutunk nagyon aranyosak. de tényleg nem tudom )”
  • 2. kiokushyn 2012. augusztus 30. 13:04
    „Ők az igazán NAGY EMBEREK!”
  • 1. macs 2012. augusztus 30. 12:39
    „Szívet melengetőek a képek.
    Egyébként van mit tanulnunk a világtól.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valóra vált Ördögh István álma

Nagy Péter, a Szegedi Lelkesedés SK +105 kilós súlyemelője a 11. helyet szerezte meg a londoni olimpián. Ördögh István, a sportoló edzője büszke tanítványára. Tovább olvasom