Olvasói levelek

2007.06.20. 16:19

Információt a sajtónak

Az alábbiakban a bűnügyi tudósításról több, a 80-as évek elején napvilágot látott szakmai véleményből kiragadott érvek olvashatók. Felvetődött már akkoriban, hogy a jogásznak kell-e megtanulni az újságírás műhelytitkait, vagy az újságíróknak kellene tisztában lenniük a kriminológia, kriminalisztika és a jogtudomány rejtélyeivel.

És született egy igazságügy-minisztériumi utasítás, amely megszabja a sajtótájékoztató belső kérdéseit, főként, hogy ki miben, meddig mehet el. Ekkortájt született számos szakmai álláspont, ám a téma ennyi év után is foglalkoztatja az érintetteket és a közvéleményt.

A hajdani jogpolitikai érvekből, elemzésekből látható, hogy a különböző érdekek a sajtótájékoztató területén is ütköztek: "A nyomozásnak inkább az az érdeke, hogy amíg tart, lehetőleg semmi ne jelenjen meg az ügyről, a bíróságnak is inkább az az érdeke, hogy a jogerős ítéletig lehetőleg semmit ne közöljenek a tárgyalt ügyről a lapok."

Miközben mások szerint: "Minden jelentős tényről minden állampolgárnak joga van tájékozódni. Joga van tudni arról, hogy milyen általában a bűnügyi helyzet, de joga van az egyes bűncselekmények nyomozása, tárgyalása kapcsán felmerült kérdésekben is tájékozódni."

"Miért nem lehet ezekről az esetekről azonnal tájékoztatást adni?" A felvetett kérdésre az egyik válasz: "... a hatóságok félnek a közvélemény nyomásától, attól, hogy a lakosság a hatóságon számon kéri a tettest, a bűncselekmény gyors felderítését."

"Számos ilyen elzárkózás vagy késedelem - állítják többen - rontja a tájékoztatás hitelét, okoz politikai kárt." "Pedig a tényeket nem lehet elhallgatni, kommentálni kell."

Talán - érdekes módon - már akkoriban is figyelemfelkeltő volt, hogy: "...egyes állami szervek szívesen fenntartják maguknak a jogot, hogy a sajtó csak azt közölje, amit ők akarnak."

A szakmai érv mégis arra ösztönöz, hogy " ha az újságírónak hitelt érdemlő tudomása van arról, hogy gyilkosság történt valahol, akkor ezt meg is írhatja. Nem lehet egyes meghatározott szerveknek diszkrecionális joga, hogy eldöntse, ilyen tényekről tudjon-e a közvélemény."

"Előfordul persze - hivatkoznak mások -, hogy a nyomozati érdek azt kívánja, hogy egy ügyről ne közöljön semmit a sajtó. Amikor a nyomozó arra számíthat, hogy a tettes visszatér a bűncselekmény színhelyére, mert nem tudta, hogy felfedték az esetet. De ez ritka, mint a fehér holló."

Miközben felvetődik, hogy: "A valóságban sokkal gyakrabban hivatkoznak a sajtóval szemben a nyomozás érdekére, amit olyan előnyként használnak, ami alatt meg lehet bújni, vissza lehet utasítani az újságírót, helyesebben a közvéleményt."

"Szankció kell azzal szemben " érvelnek többen -, aki nem ad felvilágosítást. Elég szankció lenne, ha közölnék: munkatársunk megtudta innen és innen, ettől és attól, hogy ez és ez történt. Információnk pontosítása végett ehhez az illetékeshez fordultunk, akinek kötelessége, hogy a dologról tudjon. Megkérdeztük, de ő megtagadta a választ, ezért kénytelenek vagyunk arra hagyatkozni, amit azoktól hallottunk, akik nem kompetensek. Az elbeszélésük szerint ez és ez történt." Normális körülmények között - egyes vélemények szerint - ez elég rossz fényt vet arra, akinek kötelessége lenne információt adni, de ezt indokolatlanul megtagadja."

Egyik elemző fölveti az ártatlanság vélelmét, mondván: "Az ártatlanság vélelme büntetőeljárás-jogi intézmény, amely a hatóságoknak az ügyben követendő eljárását hivatott szabályozni. Ha engem az utcán valaki megkésel, négyszemközt, akkor én köteles vagyok őt ártatlannak tekinteni mindaddig, amíg a bíróság jogerősen ítéletében el nem marasztalja? S ha történetesen - tanú híján - felmentik ? Akkor én köteles leszek azt mondani, hogy engem nem is szúrtak meg?"

Egy másik okfejtésben: "Az ártatlanság vélelme nem csupán egy büntetőeljárás-jogi kategória. Ez egy társadalmi kategória. A sajtóra az a feladat hárul, hogy ne írja valakiről, hogy gyilkos, amikor még csak gyanúsított, vagy csak vádolják. De természetesen a jogerős ítélet előtt is foglalkozhat a sajtó az üggyel."

Majd egy konklúzió: "...addig, amíg a gazdaságpolitikában, a művelődéspolitikában, az egészségügy területén szinte természetes, hogy a sajtó nem csupán a szenzációra utazik, a társadalom megfelelő tudati előkészítését, tudatformálását is felvállalja, addig a büntetőjoggal foglalkozó sajtócikkekre ez nem jellemző. Ezért aztán a közvélemény néha valóban értetlenül áll a büntetéskiszabási gyakorlat előtt."

Tehát a 80-as évek szakmai elmélkedéseiből szemezgetett.

dr. Lévay Endre ügyvéd
Szeged, 2007. 06. 18.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!