Méltó folytatást az I-es kórház dolgozóinak

A köznyelv elfekvőként emlegeti, az újság is e névvel illetve tudósított a bezárásáról. Amíg csak kívülről ismertem, magam is egyfajta siralomháznak képzeltem a városi I-es kórházat. Azóta azonban, hogy csaknem 6 héten át szinte naponta beteglátogatást tettem falai közt, megtapasztaltam: ebben az intézményben értékes gyógyító munka folyik! Bár csakugyan töltik itt végnapjaikat gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, az idős – agyi elváltozásokkal, szív- és érrendszeri betegségekkel, cukorbajjal stb. küszködő – páciensek többségét látványos eredménnyel kezelik. Az itt dolgozó orvosok szaktudásuk és emberségük legjavát adva fáradoznak azon, hogy a rájuk bízott (déd)nagymamák és -nagypapák a lehetőségekhez képest minőségi életet tudjanak élni családjukba visszatérve. A gyógyító munka a hozzátartozók folyamatos tájékoztatása mellett, a családtagok kérdéseire-kéréseire is figyelemmel folyik, miközben megtörténik a felkészítés az otthoni ápolás tennivalóira. Mindezt türelemmel, lelkiismeretesen, fáradságot nem ismerve végzik a doktornők – annak leghalványabb jele nélkül, hogy ezért bármit elvárnának! Az ápoló személyzet: nővérek és beteghordók, gyógytornász és logopédus mind-mind odaadóan munkálkodnak a sikerért. A cél: minél több képességet megtartani, illetve visszahozni! S bár lehet, hogy a kórház épülete korszerűtlen, kopottas, az ellátás, a gondozás színvonala semmivel nem marad alatta bármely gyógyító intézményének. A kórtermekben az ágynemű, a betegeken a hálóing mindig friss-ropogós – ha kell, egy nap ötször cserélik!

Azoknak, akik beteg hozzátartozójukat itt látták utoljára, keserű emlékei vannak e helyről. Azonban a küzdelem, ami itt folyik, mégis az életről szól – az itt hivatásukat teljesítők az életért teszik a dolgukat. Megérdemlik, hogy a kórház (elfekvő?) kiköltöztetése után munkájuk értékéhez méltó környezetben nyerjenek elhelyezést – mindannyiunkért!

Veresné Süle Éva,
Szeged