Hurrá, nyaraltunk!

Hát eljött végre a várva várt pihenés napja, átlagos család, átlagkereset, nyolchavi spórolás eredményeként megengedhetünk magunknak egy hosszú hétvégét Egerben, amelyre 60 ezer forintot tudtunk félretenni. Autó híján a MÁV Zrt.-t választjuk, a 6.40-es vonattal megyünk. Előre megváltjuk jegyünket. A pénztáros előzékeny, megtervezi útvonalunkat, amely a MÁV szerint a legrövidebb: háromszor kell átszállnunk, a jegyek ára közel 20 ezer forint. „Mennyi?" Oda a kis pénzünk 20%-a, és még el sem indultunk. Két menettérti jegyhez jár 2 helyjegy is 1040 forintért, mert a Keletitől Füzesabonyig IC közlekedik. Zuglótól a Keletiig 2 helyi buszjegy: 540 Ft. 30 percünk lesz, hogy átérjünk a Keletibe. Füzesabonyban hat percünk lesz az átszállásra Eger felé.

Végre indulunk. Reménykedünk, hogy elérjük a csatlakozást, de a remény gyorsan elillan Dorozsmához érve, a vonat lassít, megáll. Jön a kalauz, szigorúan kéri a jegyet, 50 percet késünk – közli közömbösen. Segítséget kérek, hiszen lekéssük a csatlakozást. A helyjegyünkről nem mondja, hogy már nem érvényes! Végre Zugló, rohanunk a nagy csomaggal, csupán 30 perc, és elmegy a következő csatlakozás is.

Keressük a piros 7-es buszt, 1 megállóért 540 forintért veszünk jegyet. A Keletiben káosz: fölbontva az úttest, tumultus, dugó. Beviharzunk a tömegbe, melyik lehet a mi vonatunk? Mire odaérünk, kirobog: elment a 3. csatlakozás is. A tehetetlen düh forr bennünk. Újra óriási sor, pénztár, sorbaállás, elmondjuk, hogy jártunk. A pénztáros telefonál, majd közli, kidobhatjuk helyjegyünket, 1040 forintot, már nem érvényes, mert nem szálltunk fel a csatlakozó vonatra. Újra 1040 forint, mert ha nincs helyjegy, 5600 forint a büntetés. Én hibáztam, hogy 50 perc késés miatt nem értük el a vonatunkat? Döbbenet! Tehát ha elérjük azt a vonatot, ami elment, megbüntettek volna, mert az érvénytelen helyjeggyel utaztunk volna?! Miért kell ezt tudnia az utasnak? Miért adnak ki ilyen bizonytalan utazásnál előre helyjegyet?

Még félúton sem vagyunk, de 22 ezer forintnál tartunk. Jön a negyedik vonat, felszállunk. Füzesabonyba érve ismét rohanás, 5 percünk van elérni az egri vonatot. Egy kalauz az 5. vágányra irányít. A vonatlépcsőre lépve a hangosbemondón halljuk: Egerbe a 6-os vágányról indul. Vonatról le, aluljáróba be, izzadunk. Az utolsó pillanatban elérjük. A vagonban koszos, bűzös székek, ragadunk valami beazonosíthatatlan létől. Párom arcát nézem, vörös. A vérnyomása az egekbe szökött, a pénztárcánk jócskán kiapadt. De nyaralunk, nyugtatom, remélve, hogy már nem jöhet más.

Végre Egerbe érünk 1,5 órás késéssel, szállásadónk hív, hol vagyunk már? Megnyugtatjuk, megérkeztünk. Egerben, pénztárnál érdeklődöm, hogyan fizetik vissza a helyjegyünk árát? Közli a pénztárosnő, sehogy. Majd gúnyosan megjegyzi: honnan tudjam, nem kérték-e el valakitől, vagy találták-e a vagonban, és így akarnak pluszpénzhez jutni? Most már én is vörösödöm, elpattan a húr! Ne szórakozzon velünk! A jegyen rajta van, melyikhez adták ki, sorszám alapján azonosítható. A pénztárosnak fogalma sincs, mit mondok, nem tudja az utazási szabályzatot sem! Akkor kinek kell tudnia? Az utas fizet, fizet, fizet. De miért is? Késnek, koszosak a vonatok, lekezelő a jegykiadó, a kalauz. Mennyit is fizettem ezért? Kb. 22-23 ezer forintot.
De hurrá, nyaraltunk!

Nagy Lászlóné, Szeged