Ország-világ

2010.12.13. 22:18

20 százalékban maximálnák a bűnügyi hírek arányát

Jóváhagyták a képviselők a közszolgálati médiumokban sugározható reklámok idejének növelését is, óránként 6-ról 8 percre.

Az Országgyűlés elfogadta azt a médiatörvény tervezetéhez érkezett jobbikos módosító indítványt, amely kimondja: a jelentős befolyásoló erővel rendelkező kereskedelmi televíziók reggeli és esti hírműsoraiban a bűnügyi tematikájú híranyag vagy tudósítás nem lehet hosszabb terjedelmű a hírműsor időtartamának húsz százalékánál.

Novák Előd és Pörzse Sándor javaslatát a Ház 298 igen szavazattal, 56 nem ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá hétfőn.

Az indítványban kimondott korlátozás az RTL Klub és a TV2 reggel hét óra és fél kilenc közötti, valamint este hat és kilenc óra között sugárzott hírműsoraira vonatkozna, és kiterjedne a Neo FM és a Class FM reggel fél hét és fél kilenc közötti hírműsoraira is.

A két jobbikos képviselő javaslatát azzal indokolta, hogy a nagy befolyásoló erővel rendelkező médiumok ne tudjanak "a bulvárhírek szintjére züllesztett bűnügyi tematikájú híranyagokkal kibújni" a törvényjavaslatban meghatározott kötelezettségeik alól. Mint írták, a bűnügyi tematikájú hírek túlsúlya "a társadalomra kifejezetten depresszív, félelemkeltő és negatív hatással bír".

A kormánytöbbség támogatásával a parlament számos további ponton módosította a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatot, amelyet a fideszes Cser-Palkovics András, Menczer Erzsébet és Rogán Antal nyújtott be.

Ezek egyike rögzíti, ha egy médiumot bírsággal sújt a médiahatóság, azt nem kell rögtön befizetni, hanem kérhető a bíróságtól a határozat végrehajtásának felfüggesztése. A módosító indítványt a kereszténydemokrata Pálffy Istvánnal együtt jegyző fideszes L. Simon László ezt korábban sajtótájékoztatón azzal indokolta: így jogilag is megszüntetik annak lehetőségét, hogy egy jelentős bírság előzetes befizetésével a lapkiadók ellehetetlenüljenek.

Ugyancsak elfogadta a Ház azt a kormánypárti módosító javaslatot, amelynek alapján a zenei rádiókban a műsoridő legalább 35 százalékában magyar zenéket kell sugározni. A kikötés szerint ezek minimum negyede nem lehet öt évnél régebbi felvétel.

Jóváhagyták a képviselők a közszolgálati médiumokban sugározható reklámok időtartamának növelését is, óránként hatról nyolc percre.

Bekerült továbbá a médiatörvény tervezetébe, hogy a kereskedelmi televíziók levonhatják a társasági adóalapjukból a magyar filmalkotások támogatására kötelezendően fordítandó összeget, amit az éves reklámbevételük 2,5 százalékában állapít meg törvényjavaslat.

A három fideszes képviselő által benyújtott médiatörvényről jövő héten dönthet az Országgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában