2007.01.11. 15:19
Alexander állapota bizakodásra ad okot
Folytatás az 1. oldalról.
A daganat az agytörzsben, az idegpályák közé beékelődve helyezkedik el. A fiúcska rövidesen megkapja a sorozat utolsó gyógyszeradagját.
– Március végén zárul a gyógykezelés, addigra eldől, hogyan tovább – mondja Árvai Levente házuk konyhájában, majd hozzáteszi, CT-vizsgálat deríti ki, hatásos volt-e a kezelés. – Eddig bizakodóak lehetünk, az orvosok azzal nyugtattak meg engem és feleségemet, Ritát, hogy a fiunk agyában sikerült megállítani a daganat növekedését. Alexander gyógyítását nehezíti, hogy a daganat létfontosságú szervek idegpályáján fekszik, de a sugárkezeléshez, a többszöri altatáshoz túl fiatal még.
Alexanderen Debrecenben szövettani vizsgálatot végeztek, ami után légmellet kapott. Szövődményként úgynevezett tónusfokozódás lépett fel nála, emiatt jelenleg képtelen a járásra. – Nem adjuk fel a hitünket, küzdünk, amíg egy csepp remény van – teszi hozzá az édesanya. – Szeretnénk, ha a fiunkat egy új módszerrel, az úgynevezett gamma-késsel is megpróbálnák gyógyítani, erre Grazban van lehetőség. A tb támogatta az eddigi gyógyszereket és megtérítette az utazási költségeinket, de a nélkül a sok anyagi és lelki támogatás nélkül, amit a Kisalföldben megjelent cikkeket követően az elmúlt évben kaptunk, nem bírtuk volna.
– Rengetegen segítettek, hálásak vagyunk a sok ismerősnek és ismeretlennek – folytatta az anya. – Lelkileg és fizikailag is felőrli az embert, ha ilyen helyzetbe kerül, és a fiunk azonnal megérzi, ha elkeseredettek vagyunk. Előtte nem mutathatjuk a fájdalmat, erősnek kell lennünk.
A Csodalámpa Óhaj-Sóhaj, Kívánságteljesítő Alapítvány segítségével a közelmúltban teljesülhetett Alexander kívánsága, a szombathelyi gyermekonkológiai osztályon meglátogatta őt nagy kedvence, Márió. A harmonikás ajándékot vitt a kis betegnek és sokáig játszottak Fürge kutyával, a kisfiú kedvencével.
Az Árvai család továbbra is várja a segíteni szándékozók felajánlásait az 59400103-10001545-ös számlaszámon.