2007.01.05. 15:19
Bizonyos gyógyszerek továbbra is ingyenesek lesznek
Bizonyos gyógyszerekhez továbbra is ingyenesen lehet hozzájutni, más esetekben január 16-ától változik a készítmények ára - jelentette be az egészségügyi tárca államtitkára. Ingyen kapják majd a gyógyszert ezután is többek között a veleszületett vérzékenységben szenvedők, a tünetes HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek.
Horváth Ágnes elmondta, 12 betegségcsoport 35 különböző gyógyszerét továbbra is teljesen ingyen kapják meg a betegek. Ezen készítményeknél nem kell megfizetni azt a 300 forintos térítési díjat sem, amelyet egyébként az eddig 100 százalékban támogatott gyógyszerek után meg kell tenni január közepétől.
Ingyen kapják majd a gyógyszert ezután is többek között a veleszületett vérzékenységben szenvedők, a tünetes HIV-fertőzöttek és az AIDS-betegek. Az indoklás szerint a 12 krónikus betegségben szenvedőknek azért jár a mentesség, mert számukra az átlagnál is nagyobb terhet jelentene a 300 forint megfizetése.
Az államtitkár szólt arról is, ha valaki a betegségére szedett drágább gyógyszer helyett ugyanolyan hatóanyagot tartalmazó, de úgynevezett generikus gyógyszert választ, olcsóbban juthat a készítményhez.
Horváth Ágnes elmondta még: számos félreértés kapott szárnyra az Algopyrin, a Quarelin, a Demalgon és a Germicid receptkötelessé tétele miatt, ezért megismételte, hogy a szigorításra azért volt szükség, mert ezek a készítmények olyan hatóanyagot tartalmaznak, amelyek csökkenthetik a fehérvérsejtek számát. Horváth Ágnes szerint valamennyi gyógyszer helyett lehet már korszerűbb készítményeket is kapni, sokat recept nélkül is.
Fidesz: indokolatlan a készítmények vénykötelessé tétele
Mikola István, a Fidesz egészségpolitkusa viszont úgy véli: nem indokolt a készítmények vénykötelessé tétele, több olyan penacetin tartalmú fájdalomcsillapító van ugyanis, amely recept nélkül is megvásárolható és egyébként súlyosabb mellékhatásai lehetnek, mint az Algopyrinnek.
A Fidesz volt egészségügyi minisztere kritizálta azt is, hogy az egészségügyi változások nyomán jelentősen csökken a háziorvosok bevétele. Januártól nem fizet ugyanis az állam eszköz- és ingatlan támogatást, ami 20-30 ezer forintos bevétel kiesést jelent, ha ehhez hozzászámolják az úgynevezett "kártyapénz-csökkenést is", havonta 40-50 ezerrel kevesebb a háziorvosok bevétele - tette hozzá Mikola. Az ellenzéki politikus szerint a kieső költségeket nem lehet a vizitdíjból kompenzálni.
Horváth Ágnes cáfolta, hogy változott volna a háziorvosok kártyapénz-rendszere, azt azonban ő is elismerte, hogy megszüntették az eszköz -és ingatlantámogatást.
Január 16-a után is ingyenesek maradnak a következő gyógyszerek, a 300 forintos térítési díjat sem kell utánuk megfizetni:
1. Krónikus veseelégtelenségben szenvedő dializált vesebeteg részére csontanyagcsere-zavar esetén:
- Calcitriol
2. A humán növekedési hormonhiány, a kóros növekedési elmaradással járó Turner-szindróma és kóros veseelégtelenség esetén:
- Somatropin
3. Rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő antracyclinekkel kezelt betegeknél fellépő cardiotoxicitás kivédésére:
- Dexrazoxane
4. Áttétes vesedaganatban szenvedő beteg kezelésére:
- Aldesleukin
5. Krónikus veseelégtelenségben, a veseelégtelenség progressziójának lassítására és tápláltsági állapotjavítás céljából:
- Esszenciális aminosavak, valamint alfa-keto-, és alfa-hidroxisavak kombinációja
6. A veleszületett vérzékenység kezelésére:
- Antithrombin III
- Hazai plazmából előállított nagytisztaságú plazma eredetű VIII. faktor koncentrátum
- Monoklonális antitesttel tisztított plazma eredetű import VIII. faktor koncentrátum
- Recombináns technológiával előállított VIII. faktor koncentrátum
- Nagy von Willebrand faktor tartalmú kettős vírusinaktivált VIII. faktor készítmény (indikációs köre: mérsékelt súlyosságú von Willebrand betegség, immuntolerancia indukciós kezelés)
Von Willebrand betegség kezelésére szolgáló plazma eredetű von Willabrand faktor/VIII faktor készítmény
- Desmopressin
- Eptacog alfa
- Aktivált prothrombin komplex koncentrátum
- Hazai plazmából előállított nagytisztaságú plazma eredetű IX. faktor készítmények
Import IX. faktor készítmények
- Prothrombin komplex koncentrátum
- Szöveti ragasztóanyagok
- Fibrinogén koncentrátum
- Import humán plazmaeredetű kettős vírusinaktivált nagytisztaságú VIII. faktor készítmények
7. Sclerosis multiplex kezelésére:
- Interferon beta-1a
- Interferon beta-1b
- Glatiramer acetate
8. Blepharospasmus (szemhéjgörcs), hemifacialis spazmus, valamint spasticus torticollis dokumentáltan súlyos felnőttkori eseteiben, valamint gyermekkori cerebralis paresis kezelésére:
- Clostridium Botolinum A toxin
9. Chronikus myeloid leukemia kezelésére:
- Imatinib
10. Tünetes HIV-fertőzött és AIDS betegek kezelésére:
- Nucleosidok és nucleotidok, a reverse transcriptase-gátlók kivételével
- Protease inhibitorok
- Nucleosid és nucleotid reverse transcriptase-gátlók
- Non-nucleosid reverse transcriptase-gátlók
- Egyéb vírusellenes készítmények
- Aldesleukin
- Voriconazol
11. Enzimhiányos betegek enzimpótló kezelésére (Fabry-kór):
- Agalsidase alfa
- Agalsidase beta
12. Malignus mesothelioma (rosszindulatú kötőszöveti daganat) kezelésére:
- Pemetrexed
hirado.hu/FH/MTI