Címkéket elolvasni!

Két viccel kezdeném! A felvágottpult előtt két háziasszony beszélget. Az egyik: „Úgy vennék valami jó felvágottat, de nem merek, mert nem tudom, mi van benne!” Válaszol a másik: „Jól teszed, én sem veszek, mert én meg tudom, mi van benne!” A másik vicc: halálán van az öreg vincellér, összehívja a fiait, hogy egy családi titkot osszon meg velük:

„ Fiaim, elárulom nektek, hogy szőlőből is lehet bort készíteni!” Szomorú, de igaz. Mi nézzük a felragasztott cédulákat, hogy elmenjen az étvágyunk: a felvágottban van hús is. Meglepő! Még több szója. Nem meglepő! No és keményítő, sok-sok e betűs. Az egyik jó márkájú (régi dicsőség!) szaláminál sem közlik a hústartalmat: egy-két szelet után a timsó és társai összehúzza a szánk. Érdekes megfigyelés: ehetetlen dán húskonzerv az egyik győri nagyáruházból. Ugyanaz, ugyanabban a dobozban, csak egy osztrák üzletben vásárolva: ehető, finom. A cukrászda sem különb: a tölteléknek kikeverik hideg vízzel a pudingport, egy kis zselatin bele és megvan az új magyar krémes. Igazit is lehet enni, ha valakinek kedve van Ausztriába, Németországba, avagy éppen Svájcba zarándokolni érte. Hiába: régi dicsőségünk, hol késel? Ott volt a szabolcsi alma, a somogyi meggy, a barack. Más országok ízletes, 100 százalékos gyümölcsleveket gyártanak, velünk itatnák az 5 százalékos citromsavas pancsot. Ezek után legyünk lelkes fogyasztók? A sort a végtelenségig lehetne folytatni. Sokan szidják a gagyi kínai holmit. Nekem van, amim már ötéves, de mintha új lenne és van szétrongyolódott háromhetes. Az előbbit Amerikában vettem, az utóbbit a Baross úton. No comment! Az ember nem lehet elég óvatos, nem lehet eléggé odafigyelni! Olyan ez, mint a magyar közlekedés: abból kell kiindulni, hogy csupa őrült autókázik az utakon. Tehát címkéket elolvasni, minden gyanúsat visszatenni! Ez a 2007-es valóság!
Név és cím a szerkesztőségben