2007.01.24. 15:19

Emberséges cselekedet

Sétám alkalmával találkoztam régi ismerősömmel, természetesen elbeszélgettünk. Többek között az emberségről. Ismeretes, hogy a világháború vége felé és az azt követő évben borzasztó nagy ínséges állapot uralkodott. A városon élő fiatalság sokat éhezett, főleg a pesti gyerekek! Legyengült szervezetüket különböző betegségek támadták meg, akadt köztük olyan alultáplált, aki meg is halt. Ismerősöm akkor alig múlt tízéves, őt egy jómódú belga család fogadta be. Katonai kórházi vonatot kaptak utazásra, s útközben a vízellátás problémás volt. Annak ellenére, hogy közben az állomásokon vizet vételeztek. Reggel lavórral a kezében járta a szerelvényt az ápoló, rövid mosakodás-tisztálkodás járt ezzel. Nyakunkban egy cédula lógott, rajta a saját és a befogadó szülők neve. A családot, ahová került, az Isten tizenkét gyermekkel áldotta meg, mégis odavették maguk mellé tizenharmadiknak! Jó dolga volt, igyekeztek a kedvében j árni, ahol csak lehetett. A tizenkét belgiu- <br > </br>mi testvér jóval idősebb volt, mint ő, és nagyon megszerették. Gyermekfejjel is feltűnt neki a hazai és az ottani gazdagok felfogása közti különbség. Szép számmal volt cselédjük is a birtokon, a tízszobás házban és a ház körül adódó munkákra, ennek ellenére a tizenkét testvér örömmel tett-vett és nem válogattak a munkákban. Ismerősöm erejéhez mérten, hogy valamit lerójon a jó ellátásért, kiment a nagy krumpliföldre, hogy a kapával kifordított földi almákat a vödörbe rakja és odacipelje a gyűjtőhelyre. A szedés befejezésekor közösen ünnepeltek, fogyott is a krumplilángos és az ital, volt jókedv. Így idősen is, sok-sok év eltelte után hálával gondolok a kedves befogadó, többgyermekes belgiumi családra és a többi befogadó családra is, akiktől jól tápláltan és egészségesen tért haza a magyar fiatalság.