2007.01.12. 15:19

Emlékek a doni pokolból

A 2. magyar hadsereg 1942 nyarán a keményen ellenálló, majd a visszavonuló szovjet csapatokkal vívott, valamint az őszi hídfőcsatákban jelentős veszteségeket szenvedett. A hídfők elleni támadások befejezése után kezdte el 200 kilométer hosszú védelmi vonalának kiépítését. A 2. magyar hadseregtől délre nyugtalanító hírek érkeztek. Sztálingrádnál a német csapatokat bekerítették, a román és az olasz hadseregek vonalait a szovjet csapatok áttörték és a németekkel együtt nyomták vissza a hátráló egységeket. A hideg szinte elviselhetetlen volt. 1943. januárban 28 és 42 Celsius-fok hideg volt. Ilyen hadi helyzetben és időjárási viszonyok között érte a 2. magyar hadsereget az orosz haderő támadása 1943. január 12-én Urivnál, majd január 14-én Scsucsjénál. Urivnál óriási pergőtűzzel kezdték az oroszok a támadást. Irtózatos, de ez történt: a hídfővel szemben a 7. hadosztály két ezredét az első két nap alatt megsemmisítették. Scsucsjénál a harckocsik százai rohanták le a VII. hadtest 12. hadosztályát. A pergőtüzek után a tankok rohamát a hadosztály hősi helytállása sem tudta feltartóztatni. Az oroszok harckocsifölénye teljes volt, a támadó orosz 312 harckocsival szemben sem magyar, sem német harckocsi nem volt. A Cramer hadtest késve kapott támadásra parancsot és már csak késleltetni tudta véres harcokban az orosz előrenyomulást. Az 1. magyar páncélos hadosztály, ahol katonaként szolgáltam, is részt vett az Oszkol-völgyi védelmi harcokban. Nem tudtunk fedett helyiségbe menni, pokoli kínokat szenvedtü nk. Összekuporodva ültünk a hóárokban. Kézigránáttal védekeztünk, amit dobáltak az oroszok is. A januári pokolban ez volt egy nap dióhéjban. Sajnos kevesen tudnak a 2. magyar hadsereg harcairól, veszteségeiről, a pergőtüzek pokláról, a dermesztő szibériai hidegről, a hősi halottak tízezreiről, akik jeltelen gödrökben nyugszanak. 64 év távlatában gondoljunk rájuk, gyújtsunk egy gyertyát emlékükre.