Ország-világ

2007.01.24. 15:19

Felfedezett fiatalok

Óriási esélyt kapott az élettől két ifjú soproni labdarúgó, Birtalan Botond és Heinrich Márk. A játékosok igazi nyugat-európai együtteseknél töltöttek, töltenek egy-két hetet.

B. L.

Birtalant jelenleg az angol élvonalban szereplő Sheffield United teszteli. A fiatal támadó a bajnok Debrecen ellen valóban kiválóan futballozott, a sporttörténelmien súlyos, 6–1-es vereséggel végződő találkozón kiemelkedett a soproni együttesből. Szerencséjére – persze az élethez az is kell – azonban a találkozón itt voltak az angol gárda megfigyelői. Lehet, sőt, valószínű, első szándékkal más játékos vagy játékosok miatt jöttek, de ha már a vesztes csapatból kellett választani valakit – hiszen a hívó fél nyilván a Sopron volt –, akinek a játéka esetleg elnyerte Shef-

field megfigyelőinek tetszését, egyértelműen Birtalan volt. Ami a fiatal kapust, Heinrich Márkot illeti, ő élvonalbeli múlt nélkül jutott ki a korábbi BEK- és BL-győztes Porto csapatához. A magyar ligabajnoki meccseken edződött fiatal kapussal nyilván nagyot fordult a világ: a magyar bajnokság 11. helyén álló, magyar viszonylatban is kiscsapatnak számító Sopronból a patinás, híres Portóba kerülni nem akármilyen ugrás. Ezekből a próbajátékokból az látszik: megy a munka, a menedzselési tevékenység a háttérben. Hogy mi lesz a két fiatal labdarúgó tesztjének a végeredménye, azt ma még nem tudni. Azt várni azért még hiú ábránd lenne, hogy mondjuk februártól Heinrich nevével kezdődik a Porto és Birtalanéval végződik a Sheffield United összeállítása. Az is kérdéses, hogy a klubnak milyen és mikor, mennyi haszna lehet a két tinédzserkorú labdarúgó teszteltetéséből. Ami biztos: a két játékos rengeteget profitálhat a látogatásból. Ha már felfigyeltek rájuk, azt nyilván érzékelik: áldozatokat hozva, alázattal, rengeteget tréningezve hová, milyen futballmiliőbe, milyen körülmények közé juthatnak...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában