2007.01.15. 15:19
Győrből jelentkezett az elítélt
Győrből jelentkezett a szlovák rendőrségnél G. László, a nagyszombati (Trnava) földhivatal volt vezetője, aki már korábban köteles lett volna börtönbe vonulni, hogy letöltse a szlovákiai bíróság által reá kiszabott hétéves szabadságvesztést. G. László a földhivatal vezetőjeként 2,5 millió korona csúszópénz fejében egy vágsellyei (Sala) cég kívánalmainak megfelelően kész volt építési területté nyilvánítani egy szántóföldet, hogy ott a kedvezményezett társaság ipari parkot létesíthessen. A pozsonyi Legfelsőbb Bíróság tavaly decemberben helybenhagyta ezt az ítéletet. G. László vasárnap Győrből jelentkezett telefonon a szlovák rendőrségnél. Az elítélt elmondta, nem tudott az ellene kiadott körözésről. Mint kiderült, G. László időközben Győrben vett családi házat és folyamatosan ott tartózkodik. Az egyik szlovák kereskedelmi televíziónak vasárnap este azt mondta, szerdán vagy csütörtökön személyesen je lentkezik a szlovák hatóságnál, hogy letöltse a büntetését. (mti)