2007.01.02. 15:19
Hazatértek a bangkoki robbantások könnyű sérültjei
Hazatért kedden a bangkoki robbantások három magyar könnyű sérültje, akik a megérkezés után a Ferihegyi repülőtéren válaszoltak az újságírók kérdéseire.
Schreiner Edit vezető légiutas-kísérő, a robbantás egyik sérültje elmondta, hogy a detonációban ő könnyebben sérült meg, a hátán össze kellett varrni egy sebet. Hozzátette: mivel a hazafelé tartó gép tele volt, sérülése ellenére felvette a munkaruháját és munkába állt.
Kolosszár Péter, a bangkoki járat kapitánya, aki szintén a robbanás helyszínén volt, elmondta, hogy semmilyen gyanús jelet nem észleltek a merénylet előtt, "egy-két perc volt csupán hátra éjfélig, az étteremben, ahol az óévet búcsúztattuk volna. Több ünneplő már felállt a koccintáshoz, amikor a robbanás bekövetkezett".
Összesen három alkalmazott sérült meg a merényletben, a járat kapitánya és két utaskísérő, akik közül az egyik súlyos lábsérülése miatt még Bangkokban maradt. A negyedik magyar sérült egy utas volt, aki szintén kedden érkezett haza Budapestre - közölte Németh Krisztina, a Malév szóvivője.
Hozzátette: a lábán súlyosan sérült utaskísérőhöz megérkezett a férje,"kolleganőnk állapota jelenleg stabil, de csak egy hét múlva tudnak biztosat mondani az állapotáról a bangkoki kórház orvosai".
A robbantássorozat három embert ölt meg a szilveszteri ünnepségekre készülő thai fővárosban helyi idő szerint vasárnap éjfél előtt. A kilenc pokolgéppel végrehajtott terrorcselekmény összesen 38 sebesültje közül kilenc külföldi volt, köztük négy magyar.