Ország-világ

2007.01.03. 15:19

Jobban ellenőrzik az orvosok gyógyszerfelírási szokásait

Ebben az évben alaposabban ellenőrzik majd, hogy az orvosok a receptfelírásnál mennyire figyelnek a gazdaságosságra. A betegek január 15-ét követően az ingyenes gyógyszerek után 300 forintos „dobozdíjat" fizetnek majd.

A dobozdíjnál a miniszter szerint az összegnek kisebb a jelentősége, mint a fizetés tényének. Tíz, húsz vagy százezer forintos gyógyszer után is 300 forint a dobozdíj, de a befizetés nyilvántartása segíti a szigorúbb adminisztrációt, amely szükséges az indokolatlan fogyasztás visszaszorításához.

A nagyon drága gyógyszerek felírását alaposabban ellenőrzik majd, hiszen ha olcsóbb, de ugyanolyan hatékonyságú gyógyszerrel sikerül csökkenteni a kiadásokat, ez azt jelenti, hogy több jut majd az egészségügyi ellátás más területeire.

A gyógyszerfelírási szokásokat megfigyelik. Ha valaki sorozatosan megszegi a gazdaságos gyógyszerrendelés szabályait, azt először figyelmeztetik, de később a „pénzügyi következmények" sem maradnak el. „Nem szűnik meg az ingyengyógyszer" – hangsúlyozta Molnár Lajos – de szűkül a közgyógyellátásban ingyenesen rendelhető készítmények száma. A miniszter azt is elmondta, hogy az ingyenes gyógyszerekre fenntartott keret bőséges, újabb megszorításokra nem kell számítani.

Az egészségügyi tárca vezetője arról is beszélt, hogy a gyógyszerkiadások példátlanul magasak. Gyógyszerre tavaly annyi pénz ment el, mint az egész egészségügyi ellátásra összesen. A tavaly kiállított több mint 200 millió recept több mint felén ingyenes gyógyszert rendeltek.

Az elemzés megmutatta, hogy az ingyenes 100 milliónyi recepten sokkal drágább szerek szerepeltek, mint a fizetős vényeken. Molnár Lajos elmondta: a változások célja a hatékony és gazdaságos gyógyszerellátás megteremtése, az ésszerű takarékosság, az egészségügyi kassza lehetőségeinek jobb kihasználása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában