Ország-világ

2007.01.30. 15:19

Külföldi vadmadarak hozták be a madárinfluenzát

Külföldi vadmadarakban, azaz francia, ukrán, román, bolgár és szlovén szárnyasokban találták meg korábban a H5N1 madárinfluenzának azon típusát, amely genetikailag megegyezik a Lapistón egy hete talált vírussal. Az angol referencia laboratórium vizsgálatáról a főállatorvos számolt be Budapesten.

Süth Miklós szerint ez mindeképpen örömteli hír, hiszen így már biztos, hogy nem hazai háziszárnyasok terjesztették a vírust és a madárinfluenza nem "itt maradt a tavalyi esetek után", hanem újabb fertőzés történt.

A főállatorvos elmondta, hogy a hétfőn Derekegyházán talált eset miatt 9500 szárnyast öltek le, ebből több mint 9000 a telepen talált libák száma, 367 állatot pedig az egy kilométeres körzetben található négy tanyáról pusztítottak el. Az egyébként csak egy hét múlva derül ki, hogy valóban a H5N1-es vírus fertőzte-e meg az állatokat, addigra érkezik meg az angol laboratóriumi eredmény.

A derekegyházi major három kilométeres körzetében 29 tanya van 535 állattal, ezeket megvizsgálták, de eddig nem találtak madárinfluenzára utaló jeleket. A tanya 10 kilométeres körzetében pedig 50 ezer szárnyas található, itt megfigyelési övezetet alakítottak ki.

Az elpusztított szárnyasok után 100 százalékos kártérítést kapnak az érintett gazdálkodók, mivel az első információk szerint minden szükséges előírást betartottak - hangsúlyozta a szakember.

Független Hírügynökség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában