Ország-világ

2007.01.17. 15:19

Másfél évig vette fel halott anyja nyugdíját

Másfél éve feküdt holtan lakásában az az idős nő, kinek fia folyamatosan vette fel annak nyugdíját a Somogy megyei Niklán. Kedden este fedezték fel a Marcali közeli falucska egyik házában az idős nő mumifikálódott tetemét.

A háziorvos jelentette a rendőrségen, hogy a nénit már régen nem látta, a Marcali rendőrkapitányság munkatársai ezért bementek a házba. Az asszony fia másfél éve, mikor édesanyja meghalt, nem jelentette az esetet a hatóságoknak. Úgy gondolta, halott anyja nyugdíja jól jön neki, mivel ő maga rokkantnyugdíjas, így azt másfél éven keresztül, rendre fel is vette.

A 63 éves asszony az orvosi szakértői boncolás szerint természetes körülmények között halt meg. A 38 éves férfit csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Beismerő vallomást tett, s elmondta, környezete érdeklődését rendre azzal hárította el, hogy édesanyja járásképtelen és nem tud felkelni, azért nem látják. Mikor a rendőrök megérkeztek a házhoz, őt a kerti árnyékszéken találták, s egy késsel hasát szurkálva próbált meg szégyenében végezni magával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában