Nagy fa dőlt ki…

Hosszan tartó betegség után 2006 karácsonyán meghalt Böröcz Sándor evangélikus lelkész, aki zokszó és panasz nélkül viselte súlyos szenvedéseit, sorsával megbékélve. 93 évével maga mögött hagyott rengeteg emléket – szépeket, fájdalmasakat –, sok-sok tettet, gondolatot, rengeteg ismerőst. December közepén kerestem meg, az ablakból intve hívott a házába: „A lányom hamarosan megjön, bement a faluba, nem marad soká. Mondtam neki, siessen, mert bármikor elszólíthat az Úr” – ezekkel a szavakkal fogadott.
Böröcz Sándor 1913. március 16-án a Vas megyei Borgátán született, földműves család kilencedik gyermekeként. Az elemi után a soproni Líceum diákja lett, 1933-ban érettségizett. 1938-ban avatták lelkésszé a győri Öregtemplomban. „Száraz-káplánként” kezdte papi pályafutását Kissomlyón, majd Alsódörgicsén, innét Egerbe került kölcsönpapnak. Súron keresztül Somogyországba, Iharosberénybe helyezték, innen Gyékényesre, aztán a Vas megyei Uraiújfaluba vezetett útja. Ezután került a nagy múltú vadosfai gyülekezethez, segédlelkészként szolgált. 1941-ben itt ismerte meg feleségét, Szentgyörgyi Horváth Idát, akivel 1943-ban házasságot kötöttek.
A front 1945 áprilisában Körmenden érte, a Vasi Egyházmegyei Misszióban, ekkor került először fogságba. Társaival osztrák területen nappal élelem után kutattak, éjszaka lövészárkot ástak a két frontvonal között, 8 nap után szabadult. Júniusban elvesztették elsőszülött gyermeküket, Emőkét. Az aprófalvas Prségben több mint 30 falu tartozott missziós területéhez. A missziót a hívekhez közel, nem szószékről, hanem őskeresztény módon iskolákban, szobákban, konyhákban látta el, a nagy távolságokat gyalogszerrel tette meg. A fiatal lelkészt 1948. augusztus 19-én a kéthetes Enikő és a 20 hónapos Gyöngyvér leányai mellől elhurcolták, Vadosfáról a szombathelyi Bagolyvárba vitték. A 35 éves férfi, akit egy újdonsült ismerőse jelentett fel, egész éjszakán keresztül várt a kihallgatására egy dohos, sötét pincében, létrán állva. Néhány nap múltán Budapestre, a katonapolitikai osztályra szállították, nem kapott bilincset, mint m ás rabok, mert fogva tartói szerint hazaáruló papnak az nem jár, csak madzag. A rendszeres verések, kínzások után mindent aláírt, 84 órát állt vigyázzban egy fal mellett. Koncepciós perben halálra ítélték, majd az ítéletet februárban 25 év kényszermunkára változtatták. Ismeretlen helyre vitték, nem kell többé utána érdeklődni, mondta az őr sógornőjének, aki látogatni ment, a család azt sem tudta: él-e vagy meghalt.
„ A széken egy öregember ült, fogatlan, ráncos, csúnya. A két kislány tágra nyílt szemmel bámult rá. »Ki ez a bácsi?« – üvöltött Enikő kétségbeesetten. »Menjetek oda hozzá – nógatta sírva az asszony a lányait. – P az édesapátok« – mesélte el Böröcz Sándor a halála előtti utolsó beszélgetésünkben.
A szarvasi árvaházban hitoktató lelkészként dolgozott, de az árvaház megszűnése után hiába várta, hogy visszavegye az evangélikus egyház a lelkészi karba, övéi kitagadták. Segédmunkásként dolgozott a győri állomáson, múltja bélyeget ragasztott rá, más munkát nem kapott. A család 1964-ben költözhetett vadosfai házukba. Feleségével tizenkét árva gyermeket fogadtak örökbe és neveltek fel. 1977-ben kezdte „passiójának” történetét papírra vetni. Az eredetileg a család számára írt visszatekintés Kiáltás a mélyből címmel jelent meg könyv formában. Sághy Gyula forgatókönyvíró-rendező azonos címmel dokumentumfilmet készített belőle. 1988-ban hunyt el felesége, aki hűséges hordozója volt férje szomorú életsorsának és foggal-körömmel küzdött azért, hogy megtartsa a rá maradottakat hitvese hazatértéig. Egyháza 1992-ben rehabilitálta, egykori segédlelkészségének helyszínén, Vadosfán élt haláláig, a helyi faluközösség és gyülekezet aktív tagja volt. Enikő leánya apja kitaszítottsága miatt hosszú tortúra után lehetett lelkész, jelenleg az evangélikus egyház központi levéltárában dolgozik. Gyöngyvér, az idősebbik lány ápolónőként ment nyugdíjba.
2007. január 13-án Vadosfán eltemetünk valakit, akit dicsér az életútja, amelyből sok mindent megőriznek szerettei, ismerősei és a róla készült visszaemlékezések.