Ország-világ

2007.01.24. 15:19

Népszerű a varsányi Életmód Klub

Kis túlzással sorban állnak a tagjelöltek a veszprémvarsányi Életmód Klubnál. A szervezet nagy szerepet vállal a helyi kulturális és közösségi élet fellendítéséért.

Alapításának 10. évfordulóját ünnepelte tavaly a veszprémvarsányi Életmód Klub. A szervezet elnöke, Bognár Jenőné nemrégiben számolt be a tagságnak a 2006-os munkáról. Kiemelte: a klub a községben a közélet mozgatóereje, amit az is mutat, hogy a tagok száma egy év alatt 51-ről 64-re emelkedett, és további 14-en jelezték felvételi kérelmüket.
A népszerűség egyik tényezője a sok program. A klub tagjai Budapesten megtekintették a Tisztelet Társasága két előadását, valamint az operaházat és a Csodák Palotáját, de voltak a Jászságban is. A népdalkör Écsen szerepelt a Kultúrával a Nyugat Kapujában rendezvényen, Bakonyszentlászlón pedig regionális találkozón vett részt. Bartók Béla születésének 125. évfordulójára a nagy zeneszerző gyűjteményéből is énekeltek. A klub segített a parlagfű-mentesítésben, családi napot tartott a helyi Vöröskereszttel közösen, illetve részt vett a Richter Gedeon egészségügyi programban. Nem maradt ki a darnózseli klubtalálkozó sem.
A szervezet működése a tagdíjakból, a támogatásokból és a pályázati forrásokból volt lehetséges. A veszprémvarsányi önkormányzat 100 ezer, a helyi MVSZ 30 ezer, egy kft. 25 ezer, a Veszprémvarsány Község Kultúrájáért Közalapítvány 50 ezer forintos segítséget nyújtott. A megyei önkormányzat kulturális alapjától 40 ezer, a nyugdíjasszervezetek támogatására beadott pályázaton 30 ezer, a Medgyasszay Vince Nyugdíjas Alaptól 38 ezer, a Mobilitástól 300 ezer, a Nemzeti Civil Alaptól 323 ezer forintot kaptak. Utóbbi pénzből számítógép, nyomtató, fénymásoló vásárlását tervezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában