2007.01.16. 15:19

Örökség

Elfelejtettem már, hogy a szekrényem mélyén kincsek rejtőznek. Helyszűke miatt előszedtem a régi holmikat. Édesanyám pongyolája is előkerült, ami kedves élményeket hozott elő emlékezetemből. Hosszú, fekete, fehér virágos anyagból készült. Olyan vagy, nagymama, mint egy pillangókisasszony  mondta a fiam. Nem volt szívem kidobni. Ahogy rakodtam, megtaláltam a nagymamám bársonypárnáját. Szélén és a sarkain szétfoszlott az anyag, virágai megfakultak, mégis nagyon szép volt. Ez az örökségem. Sajnos nem ismertem a nagyszüleimet, mert korán meghaltak. Ezt a gyönyörű hímzést én megmentem, gondoltam. Vásároltam hozzá sötét bársonyt szegélynek. Arany farkasfoggal bekereteztem, a virágokat pedig áthímeztem. Naponta boldogan pihen meg szemem ezen a kedves örökségen. Ahogy teltek-múltak az évek, évtizedek, mind gyakrabban vettem kezembe ceruzát, tűt és hímzőfonalat. Eleinte apró terítőket varrtam, majd rábaközi mintákat hímeztem Jámbor Margit néni gyűjteményéből. Később höveji terítőt készítettem Pócza Margit néni rajzai után. Így gyarapodtam rabjaként ezeknek a kincseknek. A Kőmíves Kelemen tizenháromféle balladája elolvasása után fogtam hozzá a megtervezéshez. Egy faragott padot láttam, ahol a vadász puskavégre kapja, tal án a csodaszarvast. Ez adta az ötletet, hogy fehér filcből elkészítsem az én balladámat. Ezután is fáradhatatlanul dolgoztam, boldog vagyok, mert ez az én örökségem.