2007.01.02. 15:19
Támadott a tettenért gépkocsi-feltörő Szegeden
Támadólag lépett fel az a gépkocsi-feltörő, akit „ténykedése" közben értek tetten Szegeden január 1-jén a kora reggeli órákban.
A rendőrség adatai szerint az egyik szórakozóhely előtt álló gépkocsit szemelte ki magának az elkövető, melybe bejutva kifeszítette a műszerfalból az autórádiós-magnót, továbbá kerékpár-lámpát, valamint a járműben hagyott némi aprópénzt vett magához.
Mialatt a tettes az autóban további értékek után kutatott, időközben a kocsi tulajdonosa is odaért, és kérdőre vonta őt. Ekkor – adataink szerint - a gépkocsi-feltörő a nála lévő késsel a sértett felé szúrt, amit az sikeresen kivédett.
Ezt követően a tetten ért elkövető megpróbált a helyszínről elmenekülni, azonban a sértett egy közelben tartózkodó személlyel együtt – aki az eset szemtanúja volt – a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
A 31 éves férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, ellene lopás bűntette, valamint súlyos testi sértés kísérlete megalapozott gyanúja alapján indult büntetőeljárás.