Ország-világ

2007.01.02. 15:19

Zökkenő nélkül állt át Szlovénia az euróra

Szlovéniában zökkenő nélkül zajlik január 1-én 0 óra óta az euróra való átállás. A 2 millió lakosú ország az első az egykori kommunista államok közül, amely csatlakozik az EU euróövezetéhez.

Szilveszter éjjelén, miközben több ezer bankalkalmazott dolgozott az átálláson, a főváros, Ljubljana 3 központi terén 40 ezer ember mulatott minden idők legnagyobb szilveszteri utcabálján.

Amint az óra elütötte az éjfélt, Mitja Gaspari a Szlovén Nemzeti Bank elnöke végrehajtotta az első pénzfelvételt, és felmutatta az újságíróknak a kapott 10-, 20- és 50-eurós bankjegyeket és némi szlovén feliratú euróérmét. A Szlovén Nemzeti Bank éjjel egy órakor speciális váltóhelyet nyitott a fővárosban.

A pénzfelvevő automatáknál az átállás a terveknek megfelelően folyik, jelentette be hétfő délelőtt a szlovén bankszövetség. A benzinkutaknál csak néhány perces üzemszünetet okozott az új pénzre való áttérés, közölte a legnagyobb szlovén olajtársaság és az autópálya-üzemeltető vállalat.

Éjfél óta még két héten át minden szlovén boltban és intézményben továbbra is lehet a régi valutában, tolarban fizetni, de a visszajárót már euróban adják. Az árakat december eleje óta tolarban és euróban egyaránt fel kell tüntetni, és ez még féléven át megmarad, hogy a kereskedők ne kerekíthessék felfelé az árakat, amint ez az euróra való átálláskor legtöbb országban történt.

Az átváltási árfolyam szerint 239,64 tolár ér 1 eurót. A tolárt 1991-ben vezették be, amikor Szlovénia kivált Jugoszláviából. Szlovénia után Málta és Ciprus – amely a 8 egykori szocialista országgal együtt lépett be 2004-bn az Európai Unióba – 2008-ban készül bevezetni az eurót. Szlovákia 2009-ben követné őket. Csehország 2012-re, Magyarország 2013-ra tűzte ki az euróra való átállást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában