Ország-világ

2007.02.20. 15:19

Élénk vita az esélyegyenlőségről

Élénk vita alakult ki a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló törvényjavaslat vitájában a kormányoldal és az ellenzék között hétfőn a parlamentben. Kormányoldalon többen azt kérték az ellenzéki képviselőktől, ne akadályozzák, inkább segítsék e törvény mielőbbi elfogadását.


Juhászné Lévai Katalin (MSZP) kiemelte: egyetért azzal, hogy a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az 1998-ban elfogadott törvény módosítását. A szocialista politikus pozitívnak tartotta azt, hogy a törvény csak annyit vállal fel, amennyinek a teljesítéséhez rendelkezésre állnak a források. Kormányzati épületek esetében az akadálymentesítés a határideje 2010 – emlékeztetett a képviselő. A 4000–4500 épület esetében az átalakításhoz szükséges forrásokat operatív programok tartalmazzák majd. A 28 ezer önkormányzati épület közül eddig csak ötezret akadálymentesítettek, a hét regionális operatív programban erre a célra rendelkezésre álló 35 milliárd forintból még kilencezret lehet átalakítani.
[namelink name="Firtl Mátyás"] (KDNP) azt kérte a kormánytól, adjon pontos választ arra, milyen források állnak rendelkezésre a fogyatékosok esélyegyenlőség-feladatainak céljaira, konkrétan az önkormányzatok mekkora önrésszel tudnak az ide kapcsolódó pályázatokon részt venni. (mti)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában