2007.02.06. 15:19
Naponta 71 tonna só
A Lapincs folyó sószennyezése még nagyobb károkat is okozhat, mint a Rába habosodása – állítja a szentgotthárdi önkormányzat környezetvédelmi szakértője. A geotermikus erőművet bezáratná Labritz Béla.
Szakemberek szerint a Rábába Ausztriából érkező szennyezés mellett – ami a habzást okozza – oda kell figyelni a Lapincs folyóba kerülő káros anyagokra is. A fürstenfeldi geotermikus erőmű ugyanis naponta 71 tonna sót juttat a vízbe, ami végül szintén a Rábába kerül. Labritz Béla, a szentgotthárdi önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke akkor lenne elégedett, ha bezárnák az erőművet.
Több a fenol is
Labritz Béla személyesen is megnézte a fürstenfeldi geotermikus erőművet. Mint mondta, ez az erőmű csak része annak a hőszolgáltató egységnek, ami földgázt és biogázt használ, illetve termálvizet.
– Elég komoly szennyezést okoz ez a Lapincs folyónak, naponta 71 tonna só kerül a vizébe, onnan pedig a Rábába – fogalmazott a Kisalföld érdeklődésére. – Új információk szerint a tavalyihoz képest jelentősen megnövekedett a víz fenoltartalma is. Ez a halakra nézve a legkárosabb anyag. Az osztrák környezetvédelmi miniszter kilátásba helyezte, hogy amennyiben ki tudják váltani a geotermikus energiát, a termálvizet, akkor az üzemnek ezt a részét bezáratják. Inkább biogázzal pótolják a kieső energiát. Azt hiszem, a Lapincs esetében az nagyon nagy eredmény lenne, ha sikerülne bezáratni a geotermikus erőművet. Ebben az esetben a sószennyezés, ami – nem győzzük elégszer hangsúlyozni – roppant komoly dolog az élővilág szempontjából, megszűnne. Talán még a Rába habosodásánál is veszélyesebb. A habzás ugyanis nagyon csúnya, esztétikailag is kellemetlen, káros is, de a nagyobb gond a só.
Kell az összefogás
Labritz Béla szerint továbbra is szükség lesz a civilek összefogására. Megfelelő szakértői véleményekkel alátámasztva ugyanis, ahogy a Rába esetében, úgy a Lapincs érdekében is érhetnek el eredményt.
A fürstenfeldi geotermikus erőmű káros anyagokat, kalcium-, nátrium-, káliumsókat, szulfátokat, kloridokat és kőolajat tartalmazó termálvizet juttat a Lapincsba. A több száz méter mélyről felszínre szivattyúzott meleg vizet hasznosítja fűtéshez. A forró vizet kihűlés után mindenféle tisztítás nélkül egy patakba eresztik, ami a Lapincs folyóba csatlakozik. A Lapincs Szentgotthárd alatt folyik a Rábába.