Ország-világ

2007.03.27. 16:19

Együttműködés - Győr fejlődéséért

Országosan is példa nélküli együttműködés kezdődött Győrött, amely a város gazdaságának fejlődését célozza.

Két megállapodás aláírására került sor, s mindkettő jelentősnek ígérkezik Győr és térségének gazdasági életében. Egyrészt az Ipartestületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége, a Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége, valamint a Vállalkozók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete megalapította a Munkaadók Szövetségét. Ezt követően e szervezet együttműködési megállapodást kötött Győr önkormányzatával és a Széchenyi István Egyetemmel.

A Munkaadók Szövetsége pártpolitika-mentes egyesülés, amely a helyi munkaadók: egyéni vállalkozók, kis-, közép- és nagyvállalkozások összefogásával alakult. A tagszervezetek felismerték, hogy együttes fellépésükkel jóval nagyobb súlyt képviselnek a közélet alakításában, mint külön-külön. Az alapító okiratban rögzített célok között szerepel a közigazgatás regionális szervezeteivel való kapcsolattartás, szakmai programok szervezése, pályázatokon való részvétel, programok, fórumok szervezése. Az alapító okirat aláírója a három szervezet elnöke volt: [namelink name="Kalmár István"] (ipartestületek), [namelink name="Graffelner Kálmán"] (VOSZ) és Sragner László (GYOSZ).

S hogy nem pusztán formális együttműködésről, nem elvont szándékok papírra vetéséről s nem a tagságuk előtti demonstrációról van csupán szó, azt bizonyítja maga a második megállapodás.

Az aláírók elhatározták, hogy koncentrálják szellemi és anyagi erőiket, ösztönzik az innovatív megoldásokat, támogatják a szakemberképzést, növelik a helyi vállalkozások lehetőségeit s közreműködnek egy vállalkozói központ létrehozásában. A megállapodást a munkaadói szervezetek elnökei, továbbá Győr önkormányzata részéről  [namelink name="Borkai Zsolt"] polgármester, a Széchenyi István Egyetem képviseletében pedig Kardos Károly rektorhelyettes írta alá.

A rövid beszédekben az aláírók mindegyike az együttműködés fontosságát hangsúlyozta, s a maga területéről említett indokokat. [namelink name="Borkai Zsolt"] szerint az ünnepélyes aktus egy folyamat része kell hogy legyen. A kinyilvánított  közös szándék pedig egyezik az önkormányzatéval, a fenntartható fejlődés biztosításával. Kardos Károly elmondta, az egyetem feladata, hogy tudásgazdag környezetet biztosítson a térség gazdasága számára, ezért társultak örömmel a kezdeményezéshez. [namelink name="Kalmár István"] azt emelte ki, hogy ez az összefogás országosan is egyedülálló és követésre érdemes. [namelink name="Graffelner Kálmán"] hangsúlyozta, a felgyorsult versenyben csak az erősek maradhatnak talpon, s az együttműködés révén minden fél erősebb lett.  Sragner László a megállapodáshoz vezető útról elmondta, az példa nélküli gyorsasággal és egyetértésben történt. A kezdeményezők pár óra alatt megfogalmazták a célokat, a megkeresett partnerek pedig azonnal igent mondtak. Mindennek az a fő üzenete, hogy a társadalom egyszerűen is tud működni, ha annak tagjait a józan belátás és a kompromisszumkészség vezérli. Miért ne lenne ez ragályos? – e kérdéssel fejezte ki a társadalom egészére vonatkozó reményét.

S. G.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában