2007.03.02. 15:19
Két embert tartóztattak le a romlott hús miatt Kecskeméten
A rendőrök csütürtök este tartóztatták le a romlott húsokat, húskészítményeket tároló raktárat és az ezeket értékesítő boltot működtető cég igazgatóhelyettesét is. Rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt indítottak ellene eljárást. A társaság tulajdonosát már korábban őrizetbe vették.
A húsbotrányban a rendőrök még csütörtökön három embert hallgattak meg gyanúsítottként, őket rajtakapták, amikor szerda késő este romlott virslit pakoltak teherautóra a hatóságilag már lezárt raktárból. A Független Hírügynökség információi szerint a cég tulajdonosa és két munkatársa próbálta a romlott húsok egy részét kilopni a raktárból. A három embert előállították, a cég tulajdonosát őrizetbe vették, két munkatársa szabadlábon védekezhet.
A rendőrök a kihallgatások közben olyan információkat kaptak, hogy a cég helyettes vezetője, aki egyben a raktárat is vezette 2006-2007-ben többször adott az alkalmazottaknak utasítást arra, hogy a lejárt szavatosságú hústermékeken érvényes szavatossági időpontot tüntessenek fel, és azokat úgy hozzák forgalomba. A nyomozók csütörtökön este gyanúsítottként hallgatták ki a igazgatóhelyettest, akit aztán őrizetbe vettek.
A nyomozók kérték a cég tulajdonosának és igazgatóhelyettesének előzetes letartóztatását, erről várhatóan még pénteken dönt a kecskeméti városi bíróság. A rendőrségi szóvivő szerint az ügyben várhatóan újabb gyanúsítottakat hallghatnak majd ki.