Ország-világ

2007.04.27. 16:19

A döntőért a fővárosban

Kosárlabda Munkatársainktól Ma 18 órakor a női bajnokság elődöntőjében az MKB-Euroleasing a BSE otthonában lép pályára, míg az 5–8. helyért a SEAT Foton Győr a DKSK-t (18.30) fogadja. A férfiaknál a 9–14. helyért ma délután ötkor a Soproni sÖrdögök Kecskeméten vendégeskedik.

Ma este a döntőbe jutásért lép pályára az MKB-Euroleasing Sopron női csapata a fővárosban, a BSE otthonában. Az alapszakaszban a Városmajorban a BSE megverte Székely Norbert tanítványait. A soproni szakvezető nem szeretné, ha újból kellemetlen meglepetés érné együttesét: „Ahhoz, hogy a Városmajorban is nyerjünk, úgy kell védekeznünk, ahogy szerdán, Sopronban a második és a harmadik negyedben tettük. El kell kerülni, hogy a BSE ellen felállt védelem elleni játékra kényszerüljünk, meg kell próbálni leindítani őket.”
Horváth Zsófia kisebb térdsérülést szenvedett, rá valószínqleg nem számíthat Székely Norbert. Javult viszont mellhártyagyulladása után Horváth Zsuzsa állapota, ő minden bizonnyal játszhat.
Győzni kell
A két nyert mérkőzésig tartó párharc első összecsapását elveszítette a DKSK csapatával szemben a SEAT Foton Győr, így a mai visszavágón csak a győzelem az elfogadható. Ha ugyanis kikapnak a zöld-fehérek, akkor már nem végezhetnek a nemzetközi kupaszereplést jelentő első hat hely valamelyikén.
Meglepetést okoznának
A Soproni sÖrdögök együttese szombaton Kecskeméten lép pályára az Univer otthonában. Sterbenz László együttese szeretne meglepetést okozni. Erre van reális esély, mert az Univertől távozott három légiós, a sÖrdögöknél viszont még mind a négy külföldi Sterbenz rendelkezésére áll.
Baján a SMAFC
Az NB I/B-s SMAFC csapata vasárnap este hat órától az 1–8. helyért a Baja vendégeként lép pályára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában