2007.05.13. 16:19
A hatvanadik
A nap vidáman nevetett. Ő is örült. A Bem téri iskola előtt randevúztak a társaságok. Jöttek egymás után jó kedéllyel, mosolyogva. Hosszasan megölelték egymást. Volt, aki csak egyik kezével, mert a másik foglalt volt. Botra támaszkodott. A hölgyeknél csodás frizurák, ünnepi öltözék, a férfiaknál frissen borotvált arcok. Áradt belőlük az egymás iránti szeretet. Jöttek, gyülekeztek a 40–50–60 éve érettségizettek. Az iskola jelenlegi, tündérien kedves igazgatónője és a mai diákok mqsorral kedveskedtek az aulában. Megemlékeztek a 110 éves iskoláról és az összejött, régen érettségizett öregdiákokról. A mqsorban egy volt nagyon öreg diák megemlékezését és köszöntő versét is szerepeltették. Majd a csoportok külön-külön termekben folytatták a beszélgetéseket. A legöregebbek – a hatvanasok – újra beültek a padokba. Felidézték a múltat, visszaforgatták az idő kerekét. Aztán felálltak néma csendben. Tisztelegtek azok emléke előtt – tanárok, diákok –, akik már elmentek. Újra felidézték azt a pillanatot, amikor a szeretett osztályfőnök – Kicska Gyuri bácsi – érettnek nyilvánította őket. Előkerült a saját termésq bor, koccintottak. Majd megölelték egymást, elbúcsúztak az 1947-ben érettségizett keristák és mondták: „Viszontlátásra jövőre!”
Perlinger Ferenc, Győr
