Ország-világ

2007.06.13. 16:19

43 beteget próbált megölni egy cseh kórházi ápoló

Több mint negyven embert próbált megölni Petr Zelenka, aki egy cseh vidéki kórházban dolgozott ápolóként - derült ki a férfi közelmúltban előkerült jegyzetfüzetéből.

A tavaly decemberben letartóztatott Zelenka feljegyzései szerint tavaly május és szeptember között 43 betegnek adott véralvadásgátló gyógyszert, amelyik beteg meghalt, annak neve mellé keresztet rajzolt. A férfira eddig kilenc gyilkosságot bizonyítottak rá a rendőrök.

Több mint negyven gyilkossági kísérlet szárad a tavaly letartóztatott cseh kórházi gyilkos lelkén. Ez derült ki a bűncselekmények elkövetésével megvádolt Petr Zelenka jegyzetfüzetéből, amely a közelmúltban került a rendőrség kezébe. A harmincéves Petr Zelenka ápoló volt a délkelet-csehországi Havlickuv Brod-i városi kórházban. A gyilkosságokat, illetve a gyilkossági kísérleteket 2006 májusa és szeptembere között követte el. Eddig kilenc gyilkosságot és nyolc gyilkossági kísérletet bizonyítottak rá. A további ügyek vizsgálata még nem fejeződött be.

A Zelenka által vezetett jegyzetekből kiderül, hogy összesen 43 esetben adott be kórházi betegeknek véralvadást gátló, belső vérzést kiváltó Heparin nevű gyógyszert, hogy azok meghaljanak - közölte a prágai Nova kereskedelmi televízió. A jegyzetek felfedezését Jan Herout, a vádlott védőügyvédje is megerősítette. "A jegyzetfüzet részletes adatokat tartalmaz az egyes páciensekről, például a diagnózisukat, mikor érkeztek a kórházba, s hogy pontosan mikor adta be nekik a Heparint" - mondta kedd este a televízióban az ügyvéd. Pavel Buzga államügyész szerint Zelenka jegyzeteiben mindig megjelölte azokat a pácienseket, akiknek Heparint adott be, majd kereszttel jelezte, ha az illető a Heparin hatásának következtében meghalt.

A tavaly decemberben nyolc ember megölésének gyanújával letartóztatott Zelenkát pszichológusok is megvizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy a fiatalember valószínűleg teljesen tudatosan gyilkolt. Zelenka a gyilkosságokat beismerte. A rendőrség és az ügyészség azzal számol, hogy az ügyet az ősz folyamán le tudja zárni és át tudja adni a bíróságoknak. Amennyiben a bíróság Zelenkát bűnösnek találja, valószínűleg életfogytiglani börtönbüntetést szab ki rá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában