Ország-világ

2007.08.10. 16:19

Leégett a római Cinecitta filmstúdió egy része

Leégett a híres római filmstúdió, a Cinecitta több ezer négyzetmétere péntekre virradóra, a tüzet a tűzoltóknak több órai munka után sem sikerült lokalizálniuk.

Az olasz főváros történelmi városközpontjától néhány kilométerre található, 40 ezer hektáros "mozivárosba" nem engedték be az újságírókat, a főbejárattól nem lehetett sem lángokat, sem füstöt látni - jelentette egy fotóriporter a helyszínről.

A tűz eddig ismeretlen okból este tíz óra tájban keletkezett abban a stúdióban, ahol a római birodalom születéséről szóló, Róma című angol-amerikai televíziós szuperprodukciót forgatják. A lángok elemésztettek egy 2000 négyzetméteres hangárt, ahol a sorozat díszleteit tárolták, majd onnan más épületekre is átterjedtek.

Guido Parisi, a római tartományi tűzoltóság parancsnoka az ANSA hírügynökségnek elmondta, hogy 30-40 méteresek lángnyelvek csaptak fel, fa- és műanyagok égnek. Parisi szerint 3000-4000 négyzetméternyi terület vált a lángok martalékává. Hozzátette, hogy várhatóan egész éjjel küzdenek a lángokkal. Senki sem sérült meg - közölte a tűzoltóparancsnok. A római tűzoltóság műveleti központja nem közölt részleteket a tűzesetről.

A Cinecittában - amely áprilisban ünnepelte megalapításának 70. évfordulóját - itt forgatták többek között William Wyler Ben Hur című alkotását (1958), valamint Federico Fellini Édes élet (1960), Amarcord (1973) és Satyricon (1969) című filmjeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában