Ország-világ

2007.11.20. 13:14

Szerda reggel leáll Békés megye tömegközlekedése

Vas mellett Békés az egyik olyan megye, amelyet leginkább érintenek majd a szerdára tervezett sztrájkok. Reggel 6 és 8 óra között szinte egyetlen vonat és busz sem közlekedik majd a megyében, a helyi tömegközlekedés is leáll az érintett városokban.

Vas mellett Békés az egyik olyan megye, amelyet leginkább érintenek majd a szerdára tervezett sztrájkok. Reggel 6 és 8 óra között szinte egyetlen vonat és busz sem közlekedik majd a megyében, a helyi tömegközlekedés is leáll az érintett városokban. Utóbbi leginkább Békéscsabán okoz majd gondot.

Szerda reggel 6 és 8 óra között csak azok a buszok közlekednek majd a Körös Volánnál, amelyeknek egy másik megyeszékhely az úticéljuk. 8 ilyen járat lesz ebben az időszakban, például a szegedi vagy a budapesti. A többi járat kimarad. Azok, amelyek 6 óra előtt indultak útnak, egy olyan állomáson várják meg a munkabeszüntetés végét, ahol van váróterem - mondta a Független Hírügynökségnek Hoffman Antal, a Körös Volán szakszervezeti vezetője. 2 órán át a helyi tömegközlekedés is szünetel szerda reggel Békésben, ez leginkább Békéscsabát érinti majd, de vannak helyi buszok Gyulán és Orosházán is.

Békéscsabán nem kért külön intézkedéseket az oktatási intézményektől a polgármesteri hivatal oktatási osztálya, a késéseket, hiányzásokat a szerdai napon indoklás nélkül elfogadják - közölte Horváth Mihály osztályvezető.

Medgyesegyházán az általános iskola diákjainak igazolniuk kell, ha késnek vagy hiányoznak szerdán. 3 nap hiányzást a szabályok szerint a szülő is igazolhat, de elfogadják a Volán vagy a MÁV hivatalos igazolását is - mondta [namelink name="Nagy Attila"] igazgató. Az intézményben egyik alkalmazott sem kért helyettesítést, autóval mennek szerdán dolgozni azok, akik egyébként busszal vagy vonattal szoktak - tette hozzá.

A gyulai Pándy Kálmán Megyei kórháznak 2200 dolgozója van, ebben benne vannak a telephelyek alkalmazottai is. Csaknem ezren közülük bejárnak, az ügyeletes illetve szolgálatban lévő dolgozóktól ezért mindenhol azt kérik szerdán, hogy addig ne menjenek haza, amíg nem érkezik meg a váltás. A késéseket szerdán elfogadják az intézményben, akár igazolás nélkül is - mondta a Független Hírügynökségnek [namelink name="Kovács József"] főigazgató-főorvos. A kórházban senki sem akar sztrájkolni egyébként szerdán.

Rugalmasan próbálják kezelni a helyzetet a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon, átszervezték a szerdai beosztást, így elvileg nem okozhat problémát, ha a bejáró dolgozók késve érkeznek meg.

Szilágyi Róza, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei vezetője úgy tudja: Békés megyében egyedül a Dobozi Általános Iskolában lesz száz százalékos a sztrájk. Ez azt jelenti, hogy egyik tanár sem tart órát, a gyerekek viszont bemehetnek, nem maradnak felügyelet nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában