Ország-világ

2008.04.30. 19:15

Baka Andrást javasolta az államfő az LB elnökének

Baka András, volt strasbourgi emberi jogi bírót javasolja a Legfelsőbb Bíróság elnökének az államfő. Sólyom László köztársasági elnök szerdán mutatta be jelöltjét a parlamenti pártok képviselőinek a Sándor-palotában.

Erősítené a nyilvánosság és a bíróságok kapcsolatát és elindítaná a bírák rendszeres kötelező továbbképzését Baka András az államfő főbíró-jelöltje. Lomnici Zoltán lehetséges utódja minderről szerdán beszélt újságíróknak, miután Sólyom László bemutatta a parlamenti pártok képviselőinek Budapesten, a Sándor-palotában. Dávid Ibolya, az MDF frakcióvezető-helyettese a pártok képviseltében a találkozó után azt mondta, várhatóan már hétfőn tárgyalnak a képviselőcsoportok a jelöltről.

Baka András szerint fontos lenne, hogy az igazságszolgáltatás vezetésében folyamatosság legyen, ezért okozhat problémát, ha nem választják meg a képviselők. A Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltje kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem csökkenti a jelölés komolyságát az, hogy az elmúlt időszakban az államfő ombudsman jelöltjeit sorozatosan nem támogatták a képviselők. Baka András 1991 óta Strasbourgban dolgozott,de mint mondta több mint háromezer magyar ügyben járt el, így nem távolodott el a magyar jogtól. Terveivel kapcsolatban azt mondta, hogy megválasztása esetén erősítené a nyilvánosság és a bíróságok kapcsolatát. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a "tárgyalások bírósági valóságshow-ká" váljanak - tette hozzá. Baka András szerint el kellene indítani a bírák kötelező továbbképzését is.

Mint mondta a joganyag 4-5 évente megújul és nem lehet a folyamatos képzés nélkül a bírósági munka megfelelő színvonalát biztosítani. A találkozó után a parlamenti pártok képviseletében Dávid Ibolya, az MDF frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a pártok tudomásul vették az államfő jelölését és várhatóan már hétfőn tárgyalnak a frakciók a jelöltről. Álláspontjuk kialakításánál figyelembe veszik majd az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ajánlását is.

Sólyom László Baka András jelölése előtt tárgyalt Lomnici Zoltánnal, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökével, az öt táblabíróság, a megyei bíróságok elnökeivel valamint a Fővárosi Bíróság vezetőjével is. Az államfő azt mondta, szerinte jelöltje képes választ adni azokra a jelenlegi problémákra, amely a bíróságokat övezi, mind szerkezeti téren, mind az ítélkezés tartalmát és minőségét illetően. Lomnici Zoltán megbízatása júniusban jár le.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában