Ország-világ

2008.04.07. 21:56

Megzavarták a szélsőséges csoport elleni tüntetést

Egy szélsőséges szervezet akciója ellen kívánt tiltakozni hétfő délután egy 2-300 fős csoport Budapesten. A be nem jelentett tüntetést egy 40-50 fős bomberdzsekis csapat zavarta meg.

A rendőri felszólításra sem oszlott fel az a 2-300 fős tiltakozócsoport, amely hétfő délután gyűlt össze a Jászai Mari tér és a Budai-Nagy Antal sarkán - számolt be a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. A be nem jelentett demonstráció résztvevői egy szélsőséges csoport akciója ellen kíván tiltakozni. A környéken egy rövid ideig a trolibuszok sem közlekedtek. Az ellentüntetők közt megjelent például Gerendai Károly, Gerendás Péter, Kálmán László nyelvész, Radnóti Sándor, Ungváry Krisztián, Kenyeres Bálint filmrendező, Szabó György, a Fidesz önkormányzati képviselője és az SZDSZ Új Generáció több tagja.

A rendőrök korábban megállították azt a 40-50 fős bomberdzsekis csapatot, akiknek a tüntetése szintén nem volt jelentve. Az ellentüntetők hangos bemondót használtak - ami elvben tilos 2-300 ember a rendőrség kamerája vette a hangot és képet is a történtekről.

Fotó: MTI

Fotó: MTI
Március végén az irodában állítólag egy vásárló nem kapott jegyet a Hungarica együttes koncertjére. Az eladók állítólag nem ismerték az együttest, mire a vevő és az iroda dolgozói között állítólag rasszista fennhangoktól sem mentes szóváltás alakult ki. Az incidens után pár nappal az irodára Molotov-koktélt dobtak ismeretlenek.

A támadás után a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg egy, a támadásról készült fényképet juttatott el a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, melyen az iroda látható, mikor lángba borult. A több molotov-koktélos támadást és Csinatalan Sándor megverését is magára vállaló szervezet ezzel a felvétellel akarta bizonyítani, hogy a jegyiroda elleni támadást is ők követték el.

A szélsőjobboldali nézeteket valló aktivisták azt tervezték, hogy hétfőn bemennek az irodába és jegyet kívánnak venni az együttes előadására. „Hétfőn flashmobot szervezünk. Kérünk mindenkit, hogy vegyen fel fekete nadrágot és bomberdzsekit, ennek hiányában pedig bármit, ami jelzi, hogy a magunkfajták közé tartozik. Elmegyünk ebbe a jegyirodába néhány százan egyszerre, jegyet venni az április 19-i Kárpátia koncertre. Próbáljon kidobni mindenkit egyenként." - olvasható a hírhedt blogger, Tomcat felhívása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában