2008.08.28. 12:29
19 ezerrel nőtt a munkanélküliség május-júliusban
Idén a május-júliusi időszakban a 15-74 éves korcsoportban 316 ezer volt a munkanélküliek száma, ami 7,5 százalékos munkanélküli rátának felel meg, ez 0,5 százalékponttal, 19 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc közpénzből fizetett szerdai hirdetésében beismerte, hogy ő a hibás Magyarország mély gazdasági és szociális válságáért. Az ellenzéki párt szerint az elmúlt négy év alatt immár hetedik programjában elismeri, hogy képtelen volt úrrá lenni a munkanélküliség tragikus helyzetén.A KSH jelentése szerint ugyanebben a körben 54 ezerrel, 3 millió 894 ezerre csökkent a foglalkoztatottak száma.
A Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből az is kiderül, hogy a nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 évesek közt a foglalkoztatási ráta 56,9 százalék volt a vizsgált időszakban, ami 0,7 százalékpontnyi csökkenés egy év alatt. A munkanélküliek 18,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez 0,8 százalékponttal magasabb, mint a megelőző évben. A pályakezdőknek tekinthető korosztály körében a munkanélküliségi ráta 19,3 százalék volt 2008 május-júliusában, ami 2,5 százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábbi időszakban.
Az adatokból az is kiderül, hogy a munkanélküliek 49,7 százaléka legalább egy éve keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap volt idén tavasszal. Az Eurostat által publikált, regisztrációs adatok alapján a munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júniusban az EU-15 tagországában 6,9 százalékos, az EU-27 tagországában 6,7 százalékos, míg Magyarországon ez a mutató 7,2 százalékot tett ki.
A Fidesz közleménye kiemeli, hogy Gyurcsány Ferenc beismerő vallomását alátámasztják a legfrissebb munkanélküliségi adatok, melyek szerint egy év alatt 54 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon, és 19 ezerrel több lett a munkanélküli.