Ország-világ

2008.11.27. 19:25

Egységes pénzügyi felügyeletet sürget a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) sürgeti az egységes európai uniós pénzügyi felügyelet mielőbbi létrehozását, és a pénzintézetekre vonatkozó egységesebb, jogilag kötelező szabályok, szilárd garancia feltételek és az elszámolási kockázatok bevezetését.

Farkas István, a PSZÁF elnöke, az általuk szervezett szakmai konferencián, csütörtökön Visegrádon elmondta: erősíteni kell a nemzeti pénzügyi felügyeletek uniós együttműködését, mivel a bankcsoportok nem nemzetállami kötődésűek.

Ugyanakkor a fogyasztóvédelem és a piacfelügyelet feladata továbbra is a nemzeti hatóságoknál marad. Farkas István kiemelte: addig is a felügyeletekkel szemben új követelmény, hogy ne akadályozzák a pénzpiac fejlődését, korlátozzák a kockázatok halmozódását, adjanak egyértelmű eligazítást a piaci szereplőknek és időben reagáljanak a problémákra.

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára megerősítette: a magyar pénzügyi szektor kiegyensúlyozottan működik, a pénzügyi válságot elsősorban a befektetői bizalom elvesztése okozta. Utalt arra, hogy a kormány a válság kezelésére kidolgozott felzárkózási programja szerint 1400 milliárd forintot szán a vállalkozások támogatására, ami 100 ezer munkahely megőrzésére és 20 ezer új létesítésére elegendő, valamint 2000 milliárd forint jutna gazdaság élénkítő beruházások, és 2.300 exportőr kisvállalkozás támogatására.

Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke elmondta, hogy a pénzügyi válság nem a versenyszabályok megszegése miatt alakult ki, bár az éles verseny is hozzájárult ahhoz. Véleménye szerint a hatóság azzal tudja enyhíteni a válság jelenségeit, ha a várhatóan megszaporodó cégegyesülések vizsgálatait igyekeznek a korábbiaknál gyorsabban lebonyolítani. A GVH 10 legnagyobb magyarországi bank körében végzett felméréséből kiderül, hogy az ügyfelek banki betét váltása 4-10 százalékos költséggel jár, ami egy 10 millió forintos hitel esetében akár az 1 millió forintot is elérheti, és ez jelentősen korlátozza a betétesek bankváltását.

A GVH elnöke szerint a hitel végtörlesztési díját limitálni kellene. Javasolta egy felhasználóbarát pénzintézeti összehasonlító internetes honlap létrehozását, ahol a hozzá nem értők is világosan láthatják: melyik bank milyen feltételekkel kínál hitelt, illetve, ha váltani akar kedvezőbb kamatúra, akkor az milyen feltételekkel jár együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában