2008.11.20. 12:21
Fehér port tartalmazó gyalázkodó levelet kapott az MSZP
Fehér port tartalmazó borítékot kapott az MSZP Fejér megyei szervezete szerdán. A borítékokban a por mellett gyalázkodó levél is volt. Az írást gépelték és feladót tüntettek rajta fel. Ezzel egyidőben az ország másik két megyei irodája is kapott hasonló küldeményt.
A Fejér megyei szervezetet most először érte atrocitás - mondta Székesfehérváron csütörtökön megtartott sajtótájékoztatón Horváth András megyei elnök
A küldemény tíz óra körül a délelőtti postával érkezett, több ember érintkezett vele, olyanok is, akik nem tartoznak az MSZP-hez. Az irodát délután négy óráig vizsgálták és mentesítették a rendőrség, az ANTSZ és a katasztrófavédelem emberei. A port Budapestre szállították szerdán, csütörtökön kezdik vizsgálni és 48 vagy 72 órán belül várható eredmény.
Politikai ellenfél írhatta a levelet, erre abból lehet következtetni, hogy gyalázták a pártot, a politikáját és az ott dolgozó embereket. Az aláírás egy kórokozó neve volt. Bíznak abban, hogy csak rossz vicc, felelőtlen fenyegetés történt. Az ország 19 megyei irodája közül eddig csaknem valamennyi kapott fenyegetést a Fejér megyei azonban eddig még nem, bár több országgyűlési képviselőt ért atrocitás korábban. Ecsődi László, és Kálmán András házát érte Molotov-koktélos támadás, Dér Zsuzsanna ablakát pedig felgyújtották - mondta Horváth András.
Azon a napon a Fejér megyei mellett két megyei iroda kapott hasonló küldeményt. Horváth András azonban csak a Hajdú-Bihar megyeit említette, mert mint mondta: a másik iroda azt kérte ne beszéljenek róla. Arra a kérdésre, hogy szervezett akció történt-e nem nyilatkozott az MSZP Fejér megyei elnöke.
Fehér port tartalmazó levelet kapott az újpesti MSZP iroda is
Csütörtökön fehér port tartalmazó levelet kapott az MSZP újpesti szervezetének Nádor utcai irodája - mondta a Független Hírügynökségnek Trippán Norbert a párt újpesti szervezetének elnöke. Az MSZP XII. kerületi, székesfehérvári és debreceni irodája szerdán kapott fehér port tartalamzó levelet, az újpesti pártiroda pedig májusban-júniusban is kapott már hasonló küldeményt.
Trippon Norbert elmondta: a levélen a feladó és a címzett is nyomtatott betűs matricával lett kitöltve. A feladónak egy magánszemély nevét tüntették fel, azonban a helyi elnök szerint feltehetőleg fiktív a feladó, hiszen az odaírt cím és irányítószám sem egyezik.
Trippon hozzátette: a levelet csütörtökön reggel az irodavezető találta meg, aki azonnal értesítette a rendőrséget, akik a katasztrófavédelem munkatársaival együtt jelenleg is a helyszínen vannak. Azt egyelőre nem tudni pontosan, micsoda a levélben talált fehér por.